Csak kapkodja az ember a fejét, mennyi minden történik egy ilyen kis helyen. Először is, a kerítésünkkel szemben eltemették a barcikai Ősanyát. Én megmondom, úgy, ahogy van, az nem médiahekk volt, a Zanya biztos, hogy itt nyugszik Domonkoson. Kár volt ezért a film PR szakembereit megbírságolni, hogy félrevezették a jónépet. A nagy ijedtségre gyorsan meg is néztük a „Megy a gőzös”-t a laptopon, vagyis az Ember végignézte, mert ő már eleget ivott hozzá. Szóval itt van ez a földhányás az út másik oldalán, többször meg is néztem kukkerral meg egészen közelről is, mert ezt építették ide a nagy, közös szemeteskonténer helyére. Eleinte háborogtunk, hogy bezzeg a régi polgármester nem szüntette volna meg a konténeres helyet, mert most hova visszük át a szemetet? Aztán megtudtuk, hogy hiába volt a konténer területe mindig szép gondozott, nem csak a helyiek tették bele a szemetüket, hanem szimpatikus ismeretlen polgártársak is gyakran megálltak itt a sittes-zsákjaikkal. Úgyhogy mióta ideépítették ezt a mauzóleumos sziklakertet, ez itten a helyi látványosság. Tujákkal is lekerítették, nehogy mégis valakinek eszébe jusson leparkolni és megszabadulni ettől-attól. Aztán csak sikerülhetett valakinek leparkolni, még ha csak kis időre is, mert 3 tuja már hiányzott is 2 nappal a telepítés után. De ez nem olyan falu ám, ahol a 3 luk sokáig éktelenkedik: hétfőn már jöttek is újat ültetni.
Ezen kívül helyet kapott egy gólyafészeknek való emelvény, amivel talán még csak szemeznek a gólyák, és nem utasították el egyből, mert még lakatlan. Pár éve erre a célra fater felajánlott 10.000 Ft-ot, de az ő pénze nélkül készítették el, viszont a polgármester bizalmasan megkérte, hogy ugyan már, ne hagyjuk veszendőbe azt a pénzecskét, csoportosítsuk át a falunapra. Legyen.


Nem kellett messzire mennem a további újságokért: Lánykát a hátamra dobtam, és átnéztünk a jobboldali szomszédhoz, ahol híres ember lakik, az olimpiai bajnok Sike András (1988 Szöul, 57 kg kötöttfogású birkózás), bár ritkán van ott, inkább az apja meg a bátyja dolgozgatnak a kertben. Múlt évben voltak birkáik meg mangalicáik, de olyan drága volt a tartásuk, hogy ebben az évben nem vágtak bele (kár, biztos finom volt). A birka meg gyönyörű golf-füvet nyírt, mi meg több órán keresztül vágtuk, bár jólesett. A néhai mangalica kapcsán elbeszélgettünk az ehető húsról. Meséli a szomszéd (a fiatal, aki amúgy tanár Budán), hogy Karácsonykor egyik kolléganője büszkén ment Fény utcai piacozni, rendes sonka beszerzése céljából. Neki is vett egy adagot. Lett nagy meglepetés, amikor a sonkakötöző madzagot kihúzta a sonkából, és egy kis cetlit talált benne (tudom, az igazi sztori az lenne, ha Made in Taiwan lett volna, bocs, de nem), hogy gyártja: Pásztor Hús Kft. Aszongya, hát ezeknek itt van üzeme Egerben, ismerem is az asszonyt, hogy kerül ez a sonka innen Budapestre, amikor az egri ósánban meg brazil csirkét adnak??? Szent Logisztika… Bárcsak ne mindent szőne be ocsmány (ósán) hálód, és meg tudnám valósítani néha azt a Mission Impossible-t, hogy a lakóhelyemhez közeli területekről vásárolok élelmiszert…!


Szóval álldogálunk a járdán, erre közeledik egy karaván: elöl egy hangosbemondós autó (mi van, jégkrémet árulnak?), mögötte fut két sportember – ők tudják -, a szöveg meg valami drogellenes kampányról szól. Mindenesetre barátságosan integettünk egymásnak. Bár szerintem itt az alkohol az egyetlen drog, az meg egyelőre legális. Vajon meddig futottak? Na, erre kiderült hogy a Sike famíliában még egy sportoló van, az meg ultramaratonista. És mindez 20 méteren belül.

Gondoltam, ha már szociális kapcsolatokat ápolunk, nézzünk át a Szomszéd Józsihoz is, onnan vesszük a tojást, és kellett már a rakott krumplihoz. Van egyébként Villanyszerelő Józsi meg Cukrász Józsi is. Innen meg nem szabadultam védőital nélkül (szegény Ember meg nyírta nálunk a füvet), mert Szomszéd Józsi megkínált egy kis borral, nem akart egyedül inni, ugyanis neki is füvet kellett nyírnia, és azt mondta, azt annyira unja, hogy szárazon nem élvezi. Itt még megtudtam, hogy hol kell szikvizet szerezni, mert az itteni víz igen jó minőségű (a közelben van egy forrás is, na, majd legközelebb): annál az öregnél, aki amúgy szerszámnyelet is javít, de lehet a kocsma melletti kisboltban is kapni, de ott 5 forinttal drágább.

Sajnos el kellett ugranom az újonnan nyílt CBA-ba, mert vasárnap csak az volt nyitva délig, és elfogyott a sör, és hát fűnyíráshoz az kell. Egyébként a Cukrász Józsi csinált a CBA-val nagy üzletet, mert amúgy mekkora odds-szal adták volna, hogy pont az ő földterületét akarja megvenni a CBA, hogy boltot nyisson a részben segélyből élő, részben saját termelésű élelmiszereket fogyasztó lakosok számára…? De lehet, hogy bejön a CBA-nak a biznisz, mert a láthatólag nem sok pénzből gazdálkodó, előttem fizető lakos bizony nem kenyeret és tejet meg ilyesmit vett, hanem cigit, csipszet meg kólát. Én meg nem kaptam rendes háztartási ecetet (sok mindenre használom már, mosott ruha öblítéséhez, takarításra), mert ugye volt a polcon almaecet, borecet, meg balzsamecet. Domonkoson, megáll az ész.
De most már volt tejföl is a rakott krumplihoz, úgyhogy irány haza, vár a sparhelt. Ugyanis nem adtam alább az autentikus fílinget, zománcos tepsiben készítettem az ebédet, és a sparheltben sütöttem.
Este meg megfürdettük a kályha mellett a lányt, meg ne fázzon, aztán be a nagy ágyba, közöttünk aludt jóizűen.
Másnap már csak nézelődtünk, pihengettünk, a Lányka szintén tartva magát a hely szelleméhez, egy régi falapáttal (azt hiszem, mosáshoz használták) vonult fel-alá. Pelenkákat mostam, szép fehérre, illatosra száradtak a napon. A kikapcsolódásba beiktattunk egy kis pihenést… Felmentünk a dombra, amit múlt tavasszal tisztítottunk meg a sok magonctól. Aztán lejöttünk, és a jó időtől motiválva egész kis paraszt-bíccset alakítottunk ki a kertben: gumicsimmás jónapot!
Így telt a két nap. Bepótoltuk, amit a randa Húsvét elvett tőlünk a maga mókás kis hóviharával. Domonkos, reszkess, jövünk nemsokára a hosszú hétvégére, gyűjtsétek a történeteket!

Kis domonkosi rejtvény: vajon hogy hívják a Lánykát?

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr16437982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2008.04.23. 09:25:45

Csilli üzeni messziről, hogy aranyos a kislányod a dzsakuzziban, meg a moslékkeverő fával. Én itthonról azt mondanám, mindenütt aranyos, minden fotón. Az Embernek pedig gratulálok, a kasza nagyon fogós szerszám, tudom magamról. Üdv:EJ (nagyon sok ilyen cikket kérünk, néha egy kis Szicília közeli összehasonlítással, és receptekkel :)))

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.04.23. 10:48:12

Na ja, isteni dzsakuzzi volt, én kevertem habosra olcsó energiával! Ühüm, szóval nem mosófa volt... :-)
A gratulációt meg legközelebb szívesen átadom a szomszédnak (az öreg Sikének), bár lehet, hogy nem fogja tudni, mi abban a nagy dolog, hogy tud kaszálni, egész életében azt csinálta. Ember csak a benzinessel berregett... De még fejlődhet!:-)

Yozuri Béla 2008.04.25. 17:23:09

De jóvolt újra benézni ide...
Például mostmár tudom, milyen a moslékkeverő fa.
Nyaraltam én is sokat vidéken, unokatesóim messze a legrosszabb gyerekek voltak a környéken, és az volt a menő, hogy loptak héjában főtt krumplit a moslékból, és megették. Aztán én is, de lebuktam. Nagynéném majd fenékre ült , mikor meglátott a vödörnél...

Srí 2008.08.02. 21:59:34

Szia Orsi!:) Joz azt mondta, nézzem meg a szentdomonkosi házatokat és olyat keressek magamnak. Nézem, nézem:) Most már csak azt kell megnéznem, hol van Szentdomonkos és hogy van-e eladó ház 8, 5 MFt-ért. Tudsz esetleg ?

Nagyon édes a kicsilány:)

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.08.02. 22:43:09

Szia Srí!
Ilyen házat tényleg érdemes keresni, de kevés ilyen jó adottságú van, még egy poszt szól róla, ez: hugipakk.blog.hu/2008/02/13/ekkerjoz_dija (mostanában készül még további poszt erről)
Szerencse volt, mint olyan sok minden az életben, hogy 6 éve rátaláltunk, ugyanis még az ára is rosszul jelent meg az Expresszben,ezért olcsóbban kaptuk. Ez egy szépen rendben tartott nagyparaszti porta volt, minden lényeges eleme eredeti (padló, falak, tető, ólak, kerti kemence), de a vizet és villanyt mi vezettük be.
Nemigen akad ilyen igazi parasztház a környéken több, de feltétlenül megérdeklődöm pár napon belül! Amúgy a vidék gyönyörű, az emberek kedvesek.
HA van is, az ára biztos nem ilyen sok, viszont biztos, hogy sokat kell költeni rá. Értesítelek, ha találtam valamit!
orsi

Srí 2008.08.03. 01:17:31

Köszönöm, Orsi:)
süti beállítások módosítása