Adtam magamnak egy ötletet ezzel az előző babahordozós posztban tréfásan elejtett megjegyzésemmel, miszerint ha vége a boldog békeidőknek (tudniillik GYED), szívesen beszámolok az autófinanszírozás érdekfeszítő témájáról, ha már unjátok a bébis dolgozatokat.
Nos, a békeidőket egyelőre élvezem, de csak nem hagy nyugodni a téma. Nem doktoráltam autófinanszírozásból, de ez is csak egy meló, meg lehet tanulni. A brancsban eltöltött 5 év alatt belepillanthattam több rettentő izgalmas terület munkájába – annyira izgalmas kábé, mint a szalag mellett dobozokba pakolni valami kis izét a gyárban.
Aktuálisabb a téma, mint valaha. Pár éve még csak azon döbbentünk meg, hogy valaki vesz egy autót, finanszíroztatja a vételár 80%-át, aztán egy év múltán nem tudja-akarja fizetni. Azóta már túl vannak a finanszírozók a „jajmicsináljak ha pénzt akarok kihelyezni de féltem is ám” dilemmán, és egymást túllicitálva vezették be a casco-mentes, 0% önerős, 120 hónapos futamidős öngyilkos konstrukciókat. Azóta még jobban virágzik a behajtó cégek biznisze, akik a bankok megbízásából hozzák vissza az ügyfelektől az autókat, amit az ügyfél magáénak érez, hiszen a forgalmiban az ő neve díszeleg, csak az a buta havi törlesztés ne lenne… És még mindig azon matekoznak a leendő autóvásárlók, hogy X bank ajánlata jobb, mint Y-é, mert az X 23.453 Ft-ra hozta ki a havi törlesztést, Y meg 23.924 Ft-ra. Nagyvonalúan elfeledkeznek arról, hogy az a 471 Ft különbség huss, rögtön elszáll az első törlesztésnél, mert ugye nem forint alapú hitelt veszünk fel, és az árfolyamingadozás csúnya tréfát űzhet az emberrel. Érdemesebb lenne azt összeadni, milyen egyéb kiadásokkal jár a négykerekű csoda fenntartása, és akkor nagyobb eséllyel kerülhetjük el a finanszírozó túlnyomórészt jogos autóvisszavételi törekvéseit.
Az a banki terület, ami a nem fizető ügyfelekkel foglalkozik, a mesélő nevű Problémakezelés nevet viseli. Mondom, sok minden változott pár év alatt, ennek megfelelően a bankok stratégiája is, ami a kintlévőségek kezelését illeti. Először is, rájöttek, hogy nem csak a folyamat végének ügyintézését kell tökéletesíteni (amikor már veszett fejsze nyele), hanem sokkal nagyobb figyelmet fordítani arra a pillanatra, amikor létrejön a hitelező-adós viszony. Itt meg megint visszaköszön a fenti kérdés, miszerint mit akar jobban a finanszírozó: minél több pénzt kamatoztatni, vagy minél biztonságosabban hitelezni. A válasz nem meglepő: mindkettőt. És kezdetét veszi a harc azért, hogy megtalálja az egyensúlyt, a TÖKÉLETES ÜGYFELET: aki kimutatható havi fix jövedelemmel rendelkezik, rendezett körülmények közt él egyébként is, ellenőrizhető elérhetőségekkel bír, casco-t is köt az autóra és egy közepesen magas összeget szeretne finanszíroztatni a hitelezővel. Az idő múlásával pedig egyre több a rosszhiszemű adós, egyre kifinomultabb módszerekkel próbálnak hitelezett autóhoz jutni, és ezt a finanszírozónak jó ütemérzékkel le kell tudni követni.
Csak a tisztánlátás végett: egyre komolyabb méreteket ölt azoknak az ügyeknek a száma, ahol az adós nem tud vagy nem akar fizetni, és ez nem csak az autófinanszírozási üzletre vonatkozik. Elönti az agyamat a vér, amikor percenként villan fel a tévéreklámokban a P. nevű cég spotja, miszerint: „Nőnek a gyerekek? Elromlott a mikró? „”Vegyen fel személyi kölcsönt!” Hál’istennek nem tudom fejből. Nem a 400%-os THM-mel van bajom. A gond inkább ott van, hogy megoldásként szuggerál egy olyan életvezetési módot, ami tuti bukó, zsákutca. Beadja nekünk, hogy MINDENT megvehetünk, még azt is, ami nem kell, mert pofonegyszerű pénzhez jutni. De akinek ma nincs 40.000 forintja, annak 2-4 hét múlva honnan lesz mondjuk 50.000 a visszafizetésre? Annyira kellett az elromlott mikró helyett az új?
Talán hihetetlenül hangzik, de az autó-visszavétellel meg tartozásbehajtással foglalkozó cégek alkalmazottai nem tipikusan nagydarab kopasz fukszos figurák, sőt: vannak elég nyeszlettek is, és azok között, akiket én ismertem, elég sok jó fej volt. Kell ehhez némi pszichológus-véna is.
Az alábbi kis idézetek is inkább meghökkentőek, mint szórakoztatóak, bár én úgy látom, hogy pár éve még azért arányában kevesebb olyan hitelfelvevő volt, aki egyszerűen csak rosszul mérte fel a saját anyagi helyzetét, több volt, aki tudta, hogy gond lesz, de nem érdekelte…
Íme pár részlet a behajtó cégek munkatársai által készített jegyzőkönyvekből: Ezeknek szövege az adott cég vérmérsékletétől függően az „Autót visszaszármaztattuk a megbízóhoz”-jellegű tőmondatoktól a sűrűn teleírt A4-es oldalnyi kisregényig terjed.

„Üf. fizetni nem tud, mert annyi pénze sincs, hogy a kocsiba üzemanyagot töltsön.”
„Üf. odaadta a kocsit az unokatestvérének, de az nem fizette a részleteket. Üf. fél az unokatestvérétől.”
„Az autót minősíthetelenül koszos, műszakilag és esztétikailag teljesen lepusztult állapotban adta át.”
„Üf. hitelzárási egyenleget kért. De amikor meghallotta az összeget, azt mondta, vihetjük az autót.”
„Üf. elmondta, hogy az autó a XIII. kerületben, egy kerítés és egy diófa között áll.”
„Az üf-lel nehéz kommunikálni, mert idegbeteg. Azt mondta, ha még egyszer zaklatni meri valaki a finanszírozótól, kezét-lábát kitépkedi. „
„A pénzt XY kezeli, aki teljesen nyugodt, mert azt hiszi, hogy nem vehetjük el az autóját.”
„Nem Bugyi úr az autó használója, hanem egy Öcsi nevezetű ember, akitől nagy huzavona árán vettük vissza az autót, amit a nagykőrösi autópiacon árult.”
„XY-nál volt az autó a találkozó alkalmával, aki a jó állapotban lévő személygépkocsi számos tartozékát kiszedte olyan szinten, hogy tanksapka sem volt az autón, sőt, még izzó sem volt a lámpákban. Mikor elmondtuk, hogy ilyen állapotban csak trélerrel tudjuk Pestre szállítani, aminek a költségét az üf-nek kell fizetni, akkor visszaadta az izzókat.”
„Október 21-én XY közölte, hogy a kocsit átadja, jóllehet apja azt mondta, hogy ha ezt megteszi, takarodjon a házból. Ezt követően üf. eltűnt a látókörünkből. A telefont kizárólag az apja veszi fel, aki válogatott gorombaságokat harsog. Az idős, ám meglehetősen rabiátus ember úgy tűnik, a családot is uralma alatt tartja.”
„XY néven fut a a szerződés, az autót fia, Dávid használja, de egy Sanyi nevű úr (új férje az üf-nek) fizeti az autót. Ígéretet tettek a fizetésre, nagyobb pénzösszeget vártak, amit valószínűleg meg is kaptak, és a pénzzel együtt eltűntek. A Sanyi nevű úrnak útépítő cége van és egy casino-ja Pesterzsébeten, a Penny Market fölött. A Bohunkán eddig elérhető volt, a casino-ban pedig próbálkozni lehet (a Sanyi 35 év körüli, vékony testalkatú, rövid barna hajú férfi, új Opel Omegával jár).”
„A megadott cím egy ún. Fiatal Házasok háza, amely garzonlakáspkból áll. Az ajtón ott áll a nevük, de üzenetre egyszer sem reagáltak. A szomszédok szerint a házaspár válófélben van. Üf. végül vasárnap jelentkezett, mondta, hogy leadja az autót, mert a tartozást nem tudja kifizetni. Az autót végül trélerrel szállítottuk, mert az üf. még telefonon közölte, hogy a felesége az autó kerekeit kiszúrta…”

Szürreália…

UPDATE: egy kapcsolódó cikk az Index-en: http://index.hu/gazdasag/magyar/lizing080415/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.