Csak főzz, pucéran

Címkék: életmód főzés háztartás

2008.02.27. 14:23

Soha nem értettem, miért pucér szakács Jamie Oliver (az eredeti cím 'The naked chef'), valószínűleg jobban visszaadta volna a cím jelentését a fordító, ha a címben rejlő 'naked' szó másodlagos jelentést próbálja megértetni, azaz hogy Jamie barátunk annyit szeretne közölni velünk, hogy valójában ő csupán, nyersen és ridegen, a maga valójában pusztán egy szakács.

Jól ismert sztereotípia, hogy a férfiak jobban főznek, mint a nők. Mármint azok, akik főznek. Állítólag. Én nem tudok igazságot tenni ebben, mindenesetre gyanús, hogy a manapság egyre divatosabb főzőműsorokban egy Nigella-ra meg egy Stahl Juditra rengeteg férfi szakács jut. Jamie, Lázár, Bede Robi, Gordon Ramsey, Ainsley, és még folytathatná a sort bármely TV Paprika-függő sorstársam. Vagy csak szerepelni szeretünk jobban, mi férfiak?

Én szeretek főzni. Hetente egyszer, persze. Na jó, maximum kétszer. Kikapcsol, élményt ad. Ráadásul még jól is esik, ha élvezettel elfogyasztják. Álljon itt egyik kedvenc ételem receptje, nem igazán magyaros, annál inkább keleties.

Mazsolás csirkemell keleti stílusban                                            

Hozzávalók 4 személyre:
65 dkg csirkemell filé;
70 dkg rizs;
1,5 dl olívaolaj;
7 dkg fokhagyma;
5 dkg friss gyömbér;
25 dkg sárgarépa;
1 csokor újhagyma;
10 dkg paradicsom sűrítmény;
10 dkg méz;
5 dkg mazsola;
1 dl szójaszósz;
1 db chili paprika;
só;
bors;
A rizst sós vízben megfőzzük.
Egy serpenyőben olajat hevítünk, és kevés chili paprikát, a reszelt fokhagymát és a felaprított gyömbért kicsit megpirítjuk rajta. Hozzáadjuk a karikára vágott újhagymát, és rácsurgatjuk a mézet. Erre az alapra tesszük a nagyobb darabokra vágott csirkemellet, majd az egészet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Belekeverjük a mazsolát, a paradicsom sűrítményt, ha szükséges, kevés vizet, majd a darabolt sárgarépát és a szójaszószt. A ragut lefedve 10-12 perc alatt készre pároljuk.
A mazsolás csirkemellet a főtt rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat!

Gyökereinkkel általában egy bizonyos életkorban kezdünk el foglalkozni, bár ez esetben inkább a rendelkezésre álló idő és alkalom volt a fő motiváció. A bejegyzésekben továbbra sem szeretnék drámai hangvételt használni, bár ezúttal indokolt volna. Nehéz elvonatkoztatni a történelem sötét időszakainak embereket megnyomorító hatásától, de nézzük inkább lenyomatként, képzeljük el, hogy a házban, aminek felszereléseiről hosszan olvashatunk, hogyan élt egy család 6 (+1 befogadott) különböző korú gyerekkel.

"Alulírott özv. Dr. ....... Budapest ...alatti lakos kér nyilatkozatot, hogy Dr. .... egész családjával együtt 1951. év okt. 20-án ki lett telepítve Hortobágy Árkus tanyára. ...községben ....alatti 4 szoba összkomfortos főbérleti lakásunk teljes berendezéssel és bútorzattal, kénytelenek voltunk otthagyni. Mindez ideig semmit vissza nem kaptunk. Mivel az említett lakás birtokba vételéről nem lehetett szó, végül Budapesten találtunk elhelyezkedést. Ezen nyilatkozat a Magyar Népköztársaság 29/956/IX.8/TSZ. rendelete alapján 5.000 Ft összegű segély elnyeréséhez szükséges. Kérem ezen nyilatkozat sürgős megküldését. Tisztelettel: özv. Dr. ... Bp. 1957.július 29."

Rövidke levél, tragikus előzmények, beláthatatlan következmények. Akit behatóbban érdekel ennek az eseménynek a történelmi háttere, épp elég forrást talál erre lexikonokban, neten egyaránt. De ahogy turistaként is elsősorban a helyi lakosok életmódja, mindennapjai érdekelnek, ennél a szomorú témánál is inkább az egyes családok sorsa ragadta meg a figyelmemet.

Mai fejjel szinte lehetetlen elképzelni, mit éltek át azok az emberek, akiknek egyik napról a másikra mindenüket elvették, 1 órányi időt engedtek háztartásuk összecsomagolására és 2-3 évre istállókba zárták őket, mint az állatokat. Ez az emlék egész életüket végigkísérte. A sors különös kegyetlensége, hogy sokan nem először veszítették el mindenüket, hiszen már mögöttük volt egy világháború. Az én Nagyanyám 6 gyerekével került a Hortobágyra. Lehetne részletezni ottani életük körülményeit, de most talán annyi is elég, ha felsorolom, mit kellett otthagyniuk az otthonukban. A listát Nagyanyám készítette leltárként, abban a reményben, hogy később visszakapják tulajdonukat. Nem így történt. Még a levélkében igényelt 5.000 ft-os segélyt sem kapta meg...

Alábbi felsorolás nem csak a veszteség mértékét hivatott bemutatni, hanem mesél egy rég letűnt háztartás felszereléseiről, egy polgári-középosztálybeli család életéről. Különösen lenyűgöző a konyha és az éléskamra felszereléseinek a listáját olvasni, micsoda irigylésre méltóan vezetett háztartás! Én meg azt sem tudom, mit főzzek holnap…

 

Fannntasztikus hírem van a magam és az esetleges érdeklődők számára: immár hátradőlhetek a karosszékemben és mostantól hagyhatom az ismeretterjesztést egy eddig ismeretlen kolléganőra, akinek tőlem függetlenül az a kiváló ötlete támadt, hogy blogot indít a mosható pelenka témakörében!!!

Lant letéve, mostantól csak a textilpelenkázós téma gyöngyszemeit válogatom ki, megszabadulván az ismeretterjesztés felelősségteli (bár szép) terhétől... Na, hol a Martinim??? De jéggel ám!

Tessék szíves olvasgatni a grafomán-társnőt, úgy látom, kezd mindent összedobni, amit érdemes tudni a témáról!

Rögtön egy könnyed kis péntek esti kikapcsolódás: ha eddig az volt a benyomása az olvasónak, hogy kicsit beteges részletességgel tárgyalom a témát, hát igen, ez igaz. Most ez van.

Egyet a lányok kedvéért:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A babajátékoktól egy könnyed ugrással térjünk át a nagyobb gyerekek szórakoztatására. Belátom, talán nem túl időszerű ezt az ajánlót idehelyezni, hiszen Karácsony már elmúlt. De lesz jövőre is! Illetve még idén, és ha jóindulatúan állunk hozzá a szerzőhöz, akkor mondhatni, időben szóltam…

 Boldogult ifjúkoromban volt szerencsém (?) eltölteni egy fél évet Szicíliában.

 Akkor sok körülmény elég rosszul érintett, de visszatekintve ki tudom halászni a pozitívumokat. A Palermo-ban tapasztalt életforma nem sokban emlékeztetett arra a kellemesen könnyed, nagyvonalú , elegáns olasz stílusra, ahogy addig elképzeltem azt. Turistaként is hamar átsiklunk a tény felett, hogy ha 1 hétnél több időt kellene itt eltölteni, nem biztos, hogy élveznénk a szeméthegyeket, amit néha felgyújtanak, az egész nap dudán hasaló Giovannikat (minden férfit így hívnak, de lehet, hogy rosszul emlékszem…), az akadozó vízszolgáltatást, a női nem speciális kezelését. Ez utóbbi körülbelül azt fedi, hogy egyedül nemigen közlekedhetünk az utcán, mert kiabáló és füttyögő fiúbanda ered a nyomunkba (bár lehet, hogy utánam már nem jönnének?), úgyhogy itt a nők vagy csoportosan, vagy cugini-k (unokatestvér) kíséretében közlekednek. A közlekedési rendőröknek pedig egész magától értetődő módon gépfegyverük van. És valahogy az egész városon látszódnak a hanyatlás nyomai, de még érződik a régi dicsőség a tekintélyes épületeken.

Folklór ide, kultúra oda: mindig is ízléstelen giccsparádénak tartottam a matrjoska babát, pedig a Szovjet Kultúra házában nagyon nyomták. Bár a mellékelt elég vicces. Saját ízlésemtől függetlenül azonban, ha szigorúan vesszük (mármint öko-szigorúsággal), a matrjoska elég jól vizsgázna: fából készült, figyelemfelkeltő színű, készségfejlesztő játék (vicceltem, a gyerekek készsége ilyen kis korban tök jó fejlődik magától is), bár szerintem a festése minden bizonnyal nem felel meg a környezettudatos előírásoknak, és a legkisebb bábu könnyen bekebelezhető az erre fogékony gyermekek által.

 

 

 

 

 

(A biztonság kedvéért megjegyzem, fenti illusztrációkba ágyazott kérdőjel a "Hát ez meg mi?" és a "Minek ilyen nekem?" kérdéseket hivatott szimbolizálni...) 

Aki idáig eljut, annak talán már nem azt kell magyarázni, miért is jó a babahordozás (BH), hanem hogy mivel jó. Na, ez még mindig várat magára, mert idekívánkozik még egy téma. Hogy miért és hogyan is jutottam el én a BH-ig.

Remélem a BH fogalma senkiben nem kelti azt a képzetet, hogy állandóan lóg rajtunk egy kölök elöl, oldalt vagy hátul és a vécére is vele járunk. A BH egy lehetőség, egy eszköz, egy segítség a gyerekkel tarkított hétköznapjaink (és hétvégéink - hiszen a babás hétvégék semmiben sem különböznek a hétköznapoktól, majd csak pár év múlva lesz értelme annak a mondatnak, hogy „kisfiam/kislányom, csak még egy fél órácskát hadd aludjak”) egyszerűbbé tételére. Persze van olyan helyzet, hogy bizony rajtunk lóg a gyerek órákig, de annak nyomós oka van. Vagy még pici és fáj a hasa, vagy nagyobb és jön a foga, vagy focimeccsen vagyunk… Kinek mi. Persze ebben a szubkultúrában is van olyan, ami még nekem is erős csöppet, pl. bemutatják, hogy lehet ikreket, sőt hármas ikreket hordozni, egyszerre!! Vagy egy szimpatikus indián néni, aki egy költözéskor használatos gurtnival lógatja a dedet magán, kezében egy machete-vel. Vigyázat, a kép nem annak az illusztrálása, mit csináljunk, ha valaki beszól valami kéretlent...  Mint az életben általában, ha a BH-nál is ésszel használjuk a lehetőségeket, kellemes meglepetésben lesz részünk.

A természeti népek egész nap hordozzák a gyerekeiket, de nekik muszáj, gyalogolni kell, vagy melózni, nincs bölcsi, ahova beadhaják, amíg vége van a meeting-nek. A tereppel pedig még a hiper-szuper Quinny sem bírna el, nem is szólva a karbantartás nehézségeiről. Nekünk azért igen jó dolgunk van, de a bébi igényei Magyarországon is kb. ugyanazok, mint Namíbiában. Szeretne közel lenni a mamájához, érezni az illatát és látni, mit csinál. Mamája meg szeretne két szabad kezet, mert már megszokta, hogy van neki. De nem szeretne úgy kinézni, mint a vándorcirkuszosok, ha pl. autóval megy valahová, és a babakocsin kívül semmi nem fér be az autójába.

Bár az emlékek még kísértenek, azért megnéztem ám a google-ben, hogy jól írom-e! Ugyanis annak idején fel kellett vennem egy félév filozófiát, becsületesen be is vágtam, amit be kellett, hogy aztán a vizsgán magamon érezhessem a szerencsétlen filozófus szenvedő tekintetét, gondolván "megint egy bölcsész, akinek muszáj volt, de minek". Pedig én tanárszakos voltam, mérföldekre egy bölcsésztől. Négyes, csak szabaduljunk...

De hogy jutunk el innen a fociig? Rém egyszerű. Ha valakinek netán kétségei lettek volna felőle, hogy a filozófia és a futball békés egyetértésben megférnek egymással, annak be kell mutatnom Tibit. Tibi ugyanis egy igazi, élő filozófus, ezen kívül pedig kiváló apukája 3 gyermekének, és nem utolsósorban fociőrült. Pár évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor is egyik csemetéjét a többi ovis pajtival együtt meghívtuk a kisfiam születésnapi mulatságára. Nem tudom, mire gondoltam, amikor minimum 20 darab visítva dúló 4-5 éves kölyköt akartam vendégül látni jobb sorsra érdemes otthonunkban, de a kocka el volt vetve. 1 órával az első kis lurkó megérkezése után a túlélésért küzdöttem. Persze valahogy ez is elmúlt, meszelés, szőnyegtisztítás, Xanax, felejtsük el. De Tibit és középső gyermekét, Andrist nem lehetett elfelejteni. Andris abban a korban még (4 éve volt a szörnyű nap) piócaként tapadt édesapjára, és nemigen szólalt meg. A fiam és Andris barátsága a nagyközépső csoport idejére datálódik, amikor a fiam tejfölösképűnek szólította, Andris elröhögte magát, és azóta barátok, ill. osztálytársak. Visszatérve az eseményre, Andris apukája, Tibi nem mozdulhatott gyermeke mellől, és arra lettem figyelmes, hogy amíg a többi szörny (az ötévesek) egymást tépte, Andris békésen olvasgatta Tibivel a Nemzeti Sportot a kanapén.

Csak kerülgetem ezt a témát, annak ellenére, hogy a blog egyik zászlóshajójaként ez van beígérve. Kicsit úgy vagyok vele, mint amikor a lekváros fánkot először körbeharapdálom, apró kis lekvárrészleteket lecsípve hozzá, hogy aztán az utolsó, teljesen lekváros falatnál teljes mértékben kiélvezhessem az ízt. De azt az utolsó falatot azért meg kell komponálni rendesen. Mert mi van, ha tökéletesen előkészítettem minden érzékemet a katarzisra, hiszen fontos pillanat következik, de mondjuk megszólal a telefon (vagy odajön valamelyik családtagom, és szemet vet a fánkra - ebbe bele sem merek gondolni. Többeknek feltűnt már, hogy kajairigységem van. A fél karomat is odaadnám, ha kérik, de az ételt nem adom. Enyém.). És máris elrontottam a tökéletes pillanatot.

Ezért csak érleltem magamban, hogy is lehetne frappánsan szólni erről a szívemnek oly kedves témáról, a babahordozásról. Próbálom elkerülni a téma misztikus ködbe burkolását, de újra csak azt tudom mondani, amit a textilpelenkázós posztoknál: a babahordozás nagyszerű dolog, ami akkor is az, ha nem vetjük bele magunkat annak elképesztő méretű netes szakirodalmába. Megint arról van szó, hogy valami ismeretlen erő előhúzkodott a feledés homályából egy olyan pofonegyszerű és ezért magától értetődően természetes és szép hagyományt, aminek a mai világba való adaptálása meglepően zökkenőmentes. Hát nem gyönyörű ez a kép? Benne van minden, amit érdemes elmondani arról, mit ad nekünk és a gyermekünknek, ha testünk közelében tartjuk mindennapi tevékenységünk során. Ezt a fotót választottam bevezetőül, és emblémájaként a Babahordozó- és textilpelenkázó Klubnak is, ami nemrég született. Ő egy eszkimó anya, hátán alvó babájával. A régi amerikai indiánok életéről szóló honlapon található.

Ekkerjoz díja

Címkék: család vidék szentdomi

2008.02.13. 17:53

Csak kitaláltam, mit kapjon életem első kommentelője: egy kis bevezetőt a szentdomonkosi életképekből. Szentdomonkos egy kis falu Heves megyében, a Bükk lábánál. Az oda nem illő hatalmas átmenő forgalom sem tudja elvenni a báját, pedig erősen próbálkozik. Az Ózd felé dübörgő kamionok előszeretettel itt hozzák be lemaradásukat, vagy ki tudja, egyszerűen nem kedvelik a KRESZ-t. Persze az aránytalanul nagy forgalom a helyi lakosok zömét cseppet sem akadályozza meg abban, hogy az út közepén közlekedjenek ráérősen, ki gyalog, ki biciklivel (többen is egy bicajon), ki lovaskocsival, ki kombájnnal. Ők mondjuk általában nem sietnek, és amikor huzamosabb ideig kint ülünk az ámbituson, remegő izgalommal figyeljük, hogy hova vonulnak a népek. Mert vonulnak, csapatostul, balról jobbra, aztán 15 perc múlva jobbról balra. Néha beköszönnek, megkérdik, hogy "itt van a bácsika?" - ez alatt Apámat értik, aki sok minden, de nem bácsika, dehát itt ez a szójárás. "Bácsikától" általában akarnak valamit, de csak azért, mert rászoktattuk őket. Végre megoldódott az a régi problémám, hogy hova tegyem háztartásunk különféle, nekünk már nem kellő felszereléseit, a soha többé nem hordott ruhákat, kinőtt gyerekjátékokat. Itt mindenre hálás felvevőpiac van, mi is megnyugszunk a tudatban, hogy mégse a szemétre került, tudjuk, ki használja. Bár egyszer balul sült el az egyik riszájkling akciónk, úgymond "elégtelen kommunikáció" miatt egy olyan zacskó ruha is a domonkosi pulyákon kötött ki, amit nem nekik szántunk. Próbáltuk visszacsinálni a bótot, de a falu egyetlen, rendkívül népes jehovista cigány családja (ők a mi felvevőpiacunk) addigra úgy szétosztogatta a cuccot, hogy bottal üthettük a nyomát. Nagyon örültek neki. Hát még mi.

Teidi néni 95 éves

Címkék: német angol idegen nyelv

2008.02.12. 09:17

Ez kinek hír? Nyelvtanulók generációinak, 5 fiának (vajon hányan élnek még...?), számos unokájának, dédunokájának és bizonyára azoknak a tanítványoknak, akik még mindig óránként becsöngetnek hozzá.

Teidi néni (tidy=csinos, gondos, takaros, rendes) egy jelenség. Nem egy ősz kontyos mosolygós, remegős nagyanyó, hanem egy energikus, visszafogott, elegáns, művelt hölgy, aki félkézzel valósította meg azt, aminek még a töredékét is mi, mai nők, anyák vinnyogva teljesítjünk.

Onnan tudtuk, hogy ő még ott lakik, ahova gyerekkoromban néha bizony csekély lelkesedéssel "siettem", hogy a függönyök ugyanúgy voltak elrendezve, mint régen. Kis túlzással Teidi néni alapozta meg középiskolás éveim egyetlen nyilvános elismerését (3 nyelvvizsga érettségiig - mármint én tényleg tudtam azt a három nyelvet, nem csak papírom volt róla), és bizony ez a nyelvtudás döntötte el, hogy  - egyéb elképzelés híján - némettanár leszek. Aztán amikor eljött a váltás ideje, az általa tanított, kicsit leporolt angoltudás segített hozzá az új állásomhoz. Teidi néni, nekem azóta is megvan a nyelvtan füzetem! Még a főiskola alatt is sokszor lapozgattam. Én már más módszerrel tanítottam németet - kevésbé sulykoltam a nyelvtant - de a lakásáig vezető úton magolt szabályok máig a fülemben csengenek (an-auf-hinter-in-neben-unter-über-vor-zwischen, vagy der-die-das-die-den-die-das-die-des-der-des-der, satöbbi). Persze nem ragszkodott ő annyira a hagyományos nyelvtanításhoz: amikor látta, hogy már kivagyok a sok nyelvtantól, az amerikai National Geographic egyik késő 70-es évekbeli számát olvastuk, a kínai agyagkatona-hadseregről.  

Második fejezet a textilpelenkázás mélyebb BUGYRAIBÓL.

Aki már életében pelenkázott gyereket, annak nem lesz nagy meglepetés annak leírása, hogy hogyan csináljuk. Van pár eldobhatós-pelenkázástól eltérő rész, főleg ami a peluscserét illeti. Nézzük csak:

Használat: A pelenkákat be kell avatni, vagyis kimosni az első használat előtt. A belsők nedvszívó képessége kb. 5 mosás után lesz maximális. Használjunk mindig a baba súlyának megfelelő méretet! Cseréljük 2-4 óránként a pelenkát, ezt bizony az eldobhatóssal is így kellene csinálni, csak ott megtévesztő, hogy úgy tűnik, száraz a bébi, habár már régóta elkezdtek bomlani a pelenkában lévő anyagok. Ez bizony nem egészséges. Vannak papírbetétek a dolgunk megkönnyítése céljából - cserénél a betétet a tartalmával a WC-be dobhatjuk, ha csak nedves, akkor 2-3x moshatjuk (visszaköszön a környezettudatosság...).

Friss pelenka összeállítása: hajtsuk össze a belsőt, helyezzük bele a papírbetétet, és tegyük azt a külső nadrágba úgy, hogy ne lógjon ki a belső (a babán is megigazíthatjuk). Tegyük a baba alá és hajtsuk be mindkét oldalon a tépőzárat. Éjszaka használjunk 2 belsőt (1 kicsi, 1 nagy)vagy 1 belsőt és egy tetrapelenkát. Pelenkacsere lépései: 1. Összeállítani a friss pelenkát 2. Levenni a babáról a koszosat, félretenni 3. Frisset feladni 4. Papírbetétet WC-be dobni, vagy mosásba tenni 5. Ha koszos lett, külsőt átmosni kézzel, belsőt pelenkavödörbe tenni.

Tárolás: A koszos pelenka külsőt elmoshatjuk kézzel is a mosdónál, gyorsan szárad. Nem szabad áztatni. De együtt is tárolhatjuk a koszos belsőkkel a pelenkavödörben (a papírbetéteket is), de akkor már ne legyen rajta darabos szennyeződés. Lehet „szárazon” is tárolni, ilyenkor a vödörbe helyezett hálóba tesszük a pelenkát, és alá, rá, ill. a fedőre is cseppenthetünk pár csepp teafa olajat, ami szagtalanít és fertőtlenít. Csak a mosás előtti éjszaka áztassuk be a belsőket, a vízhez tegyünk 1 EK öko-fertőtlenítőt, vagy ecetet. Ha nem áztatunk, a mosógépbe tegyük a fertőtlenítőt.

Amikor rájövök, hogy van jobb, mint amit eddig követtem valamilyen tevékenységem során, égető motiváció önt el, hogy ezt mások is megtudják, belássák. Aztán rögtön behúzom a kéziféket, mert ugye nem lehet az embert kényszeríteni, mert gyermeki dacból  csakazértse fogja úgy csinálni. Der Mensch ist ein Gewohnheitstier. És azt csinálja, amit lát, hogy a többiek is csinálják, meg minden reklám azt mondja, hogy ez meg az kell neki, különben félembernek érezheti magát, és különben is, lehet az rossz, amit ő követ, ha ekkora ipar épült erre??? Nem feltétlenül. De azért nem árt kicsit körülnézni, hátha azóta (ez lehet 10 évvel ezelőtti állapothoz képest, de van, hogy 1-2 napja van új a NAP alatt... vagy ápdételt régi, még jobb), kitaláltak valami okos dolgot.

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy én most itten nagyon meggyőző akarok lenni, igen kellemes megoldásokban lehet részünk, ha végiggondoljuk a témát, és adunk neki egy esélyt. Persze nem akarom én megmondani, hogy érezze magát más, én csak azt tudom, én hogy érzem magam tőle. Nehéz dolog ilyen profánnak tűnő témában érzelmekről beszélni, de furcsa módon a textilpelenka használatának is lehet köze szemléletünk változásához, és indíthat el építő jellegű folyamatokat az emberben. Ugyanis minden összefügg, és izgalmas feladat megtalálni a "linkeket" két lépés közt. Természetesen nem feltétlenül kell transzcendentális kérdést csinálni a pelenkázásból. Az a jó benne, hogy gondolati háttér nélkül is működik, vagyis: a baba 2-2,5 éves koráig pelenkázásra szorul, oldjuk meg ezt a feladatot textilpelenka használatával, mert az JÓ. Ennek gyönyörűen levezethető okai vannak. De a csalódás megelőzése érdekében le kell szögeznem: a textilpelenka nem mossa ki magát. Tehát nem varázspálca, hanem egy olyan természetes módja a gyermekünk ellátásának, ami majndem minden szempontból jobb, mint az eldobható pelenka használata. Tehát jelentősen elbillen a mérleg nyelve a textilpelenkázás irányába, de nem tünteti el a másik serpenyő tartalmát... Kicsit olyan, mint amit az  elektromos bébiőr bevetéséről olvastam: egyes esetekben hasznos lehet, de többnyire elidegenítő hatása van. Vagyis ha nincs bébiőröd, valahogy úgyis megoldod, hogy a babád biztonságban legyen, mert vagy mégis magaddal viszed, vagy mást találsz ki, hogy ne legyen egyedül. Mert miért kellene neki egyedül maradnia...? Szóval ha nem használod a bébiőrt, el kell gondolkodnod azon, hogy oldd meg, hogy neki is jó legyen, és a te igényeidnek is megfeleljen. És ez fejlődés! Odafigyelés, empátia.

Szóval a lemmingek

Címkék: film könyv babahordozás durrell

2007.11.22. 12:43

A lemming nem madár. Ez az emberiség nagyobb részének talán magától értetődő - "nos, a lemming minden bizonnyal nem madár, hanem valamiféle más élőlény" -, de valahogy az én figyelmemet eddig ez a nyilvánvaló tény elkerülte. Bár büszkén kijelenthetem, hogy lassan tovatűnő ifjúkoromban unalmas délutánjaimon Gerald Durrell remekműveit bújtam, de ez egyrészt már régen volt, másrészt pedig a könyveiben mindig is nagyvonalúan átugrottam azokat a részeket, amikor tudományos részletességgel taglalja egy-egy állat viselkedését, illetve a természet szépségeit. "A szövőmadaraknak fészkük megépítéséhez nemcsak a szövéshez kell érteniük, hanem a csomókötéshez is, mivel a fészkek igen szorosan vannak odakötözve az ágakhoz, és tekintélyes erőkifejtésre van szükség az eltávolításukhoz. Egyszer megfigyeltem egy szövőmadarat..." Na, itt a figyelmem már ki-kihagyott, és vagy ugrottam, vagy kimentem a konyhába és készítettem magamnak egy jó vaníliapudingot.

 

Sokkal inkább lekötöttek azok a regényei, amikor ifjúkori élményeit írta le valami iszonyúan mulatságos módon, bár akkor (ne felejtsük el, hogy még fiatal voltam és tudatlan) még nem sejtettem, hogy ezek bizony valóban kitalált történetek, és emiatt, miután erre rájöttem, egy világ dőlt össze bennem. Kicsit sértődötten vettem tudomásul, hogy Durrell pályafutása során először a valódi ifjúkori történeteket mesélte el, legfeljebb kicsit kiszínezve, aztán, amikor a különböző - tiszteletreméltó - projektjeihez pénzre és ismertségre volt szüksége, a sztorik átmentek kicsit bulvárosba. Aztán jöttek azok a könyvek, amiket tulajdonképpen nem is ő írt, de a neve nagybetűkkel szerepelt a borítón. Na ja, most már tudom, hogy ezek kissé manipulatív marketingfogások, de akkor egyszerűen csak csalódást keltettek bennem. Persze a Korfu szigetén játszódó fél-igaz "békebeli" képek szimpatikus félőrült szereplői örök élményként vonultak be a történelmembe.

süti beállítások módosítása