Legalább 1 hónapos csúszásban vagyok ezzel a poszttal, pedig annyira szerettem volna erről az eseményről mielőbb tudósítani. A babahordozós lányok erre felkapják fejüket, és vádlón szegezik nekem a kérdést (megjegyzem, joggal): aha, és a július 4-i fergeteges 6. Babahordozó…

Csak kapkodja az ember a fejét, mennyi minden történik egy ilyen kis helyen. Először is, a kerítésünkkel szemben eltemették a barcikai Ősanyát. Én megmondom, úgy, ahogy van, az nem médiahekk volt, a Zanya biztos, hogy itt nyugszik Domonkoson. Kár volt ezért a film PR szakembereit…

A falusi turizmust, vagy amit annak csúfolnak, eléggé félreértelmezik ma itthon. Vagy más szótárt használunk, de én nem így képzelem el a belföldi pihenésnek ezt a fajtáját, ami ma „falusi” jelző alatt elérhető. Pontos elképzelésem van arról, hogy milyennek is…