Felirat a Hortobágy bejáratainál:

Én rajtam jutsz a magyar Szibériába

Én rajtam át oda, ahol nincs igazság

Egy őrült elmét vezette gonoszság

Keleti cinizmus emelt perverz kéjjel

Az ős gyűlölet és fő butaság

Én egykorú leszek minden lénnyel

Ez a vágyam és reményem

Ki itt belépsz vak légy, hogy eszménk éljen.

 

Dante-Babits után szabadon

 

(a kép 1942-ben készült)

Ezt az írást egy sárga borítékon találtam. Benne 2 levél volt. A boríték nem is a 2 levélhez tartozott, de valahogy összekerültek az idők folyamán.

Mindkét levelet anyai nagyapám írta. Róla írtam az előző bejegyzésemben, hogy 1956-ban halt bele a betegségébe. Talán a hullámvasút pályájának legalján, amikor már mindenét elvették. A családtól úgy tudom, Ausztiába akarta vinni őket, de nagyanyám nem akart menni a gyerekek miatt.

A levelek a kitelepítés ideje alatt íródtak. Az elhurcolásukról írtam már korábban, meg arról, hogy mit hagytak ott örökre.

 

 

 

 

 

 

1. levél, az Igazságügyminiszternek:

Miniszter Úr!

AZ 1951. évi október hó 22. napjáig mint betétszerkesztő bíró teljesítettem szolgálatot a szentgotthárdi járásbíróságnál, mely munkaviszonyomat a ... sz. határozat megszüntette. Munkaviszonyom visszaállítása iránt 1951. év végén, vagy 1952. év január havában benyújtott kérelmemre választ nem kaptam.

Minthogy munkaviszonyom megszüntetésének alapját képező deportálásom és személyes szabadságom korlátozása - az alkotmányos szabályok be nem tartásával, állampolgári jogaimnak sérelmével rendeltetett el, melyet igazságtalannak tartok, a Miniszterelnök Úr országgyűlési beszédjében foglaltak folytán kérem ügyem kivizsgálását, ennek alapján rehabilitálásomat kimondani, állásomba visszahelyezni és az 1951. évi október hó 22. napjától elmaradt illetményeim folyósítását elrendelni.

Kérelmem elbírálhatósága végett a tényállás- és indoklásképp előadom az alábbiakat:

Az 1951. évi október hó 4. napján a Budapesten élő két nagykorú leányomat, akik közül E1. V. éves iparművészeti főiskolai hallgató, E2. pedig ugyanazon főiskola tisztviselője volt, az Államvédelmi hatóság őrizetbe vette és jóllehet semmi néven nevezendő állam- vagy népellenes, illetve bármi más bűncselekmény szabályszerű eljárás során igazolva nem lett, tehát bírói eljárás mellőzésével - az 1915. évi október hó 21-én a Hortobágy Árkus-tanyai állami gazdaságban lévő munkatáborba internálta.

Minthogy még nevezett két gyermekem bűnössége esetén sem lettem volna felelősségre vonható, az Államvédelmi hatóság egyidejűleg az én és egész családom deportálását is elrendelte. Feleségemnek és négy gyermekemnek Szentgotthárdról 1951. évi október hó 20-án foganatosított elszállításakor én a ... sz. rendelettel, mint az akkori részleges és általános tagosítások vas vármegyei megbízottja azok telekkönyvi foganatosítását vizsgáltam felül az illetékes járásbíróságoknál és otthon sem voltam. Az 1951. évi október hó 22-én történt, illetve tervezett szentgotthárdi látogatásomkor már befejezett tények fogadtak. Lakásomat zárva találva a szentgotthárdi államrendőrséghez forultam felvilágosításért, ahol közölték családom deportálását ás távbeszélőn kapott utasítás alapján engem őrizetbe vettek, Debrecenbe kísértek, ahol minden kihallgatás nélkül 1951. évi december 5-ig az államrendőrség fogdájában vártam állítólag a Belügy- és Igazságügyminiszter sorsomat illető döntését, mely a már Hortobágyon lévő családomhoz való szállítás elrendelése volt.

Nem kívánok a hortobágyi lakás-, bánásmód és munkakör részleteivel foglalkozni, csupán azt kívánom megjegyezni, hogy a debreceni államrendőrség őrizetében mint a hortobágyi munkatáborban még most is tartó helyzetemet egy tisztességes és becsületes életet élt, valamint három évtizedet meghaladó jogászi múltra visszatekintő bírót és nagy családját méltatlanul ért olyan sérelemnek tartok, mely a Miniszterelnök Úr országgyűlési beszéde után a legmesszebbmenő elégtételre jogosít.

A fentiek figyelembevételével kérem Miniszterelnök Urat szíveskedjen az eljárást sürgősen foganatosítani és rehabilitásom tárgyában hozandó döntését lehetőleg visszatelepítésem foganatosítása előtt velem közölni.

Hortobágy, 1953. évi augusztus hó 2. napján

Tisztelettel: Dr. G. E.

A 2. levél piszkozat egy másik, hasonlóan sikeres kimenetelű beadványhoz, ezúttal a Lefelsőbb Államügyészség felé. Mellékletként ugyanúgy tartlamazza azt a listát, amit a másik bejegyzésembe bemásoltam.

A szentgotthárdi járásbíróságon beosztott betétszerksztő bíró voltam 1951. évi október hó 22. napjáig, s ebben a minőségben Vass vármegye birtokrendezési és tagosítási felelőseként működtem.

Az 1951. évi október hó 4-én Budapesten élő E1. és E2. utónevű gyermekeimet, akik Iparművészeti Főiskolai hallgató illetve tisztviselő volt, az Államvédelmi hatóság őrizetbe vette, majd október 20-án Hortobágyra történő kitelepítését rendelte el. Ezzel egyidejűleg családomat, mint határzónában mebízhatatlanná vált személyeket, mégpedig feleségemet további négy gyermekemmel együtt ugyancsak a Hortobágyra telepítette ki. Erről én - hivatalos kiküldetésben lévén - október hó 22-én történt látogatásomkor értesültem és lakásomat zárva találva - bár kitelepítésmre a rendőrségen rendelkezés nem volt - kértem családomhoz való kísértetésemet. Ez meg is történt, de csak 1951. dec.5-én és addig a debreceni rendőrség fogdájában vártam a belügy és igazságügy erre vonatkozó rendeletét.

Jelzett időpontokról nyolcadmagammal az Árkus Állami GAzdaságban lévő koncentrációs táborban voltunk és dolgoztunk 1953. évi szeptember hó 20. napjáig, amikor Hajdú Bihar vm. rendőrkapitánysága ... határozatával kényszerlakhelyhez kötöttségünket megszüntette.

Feleségem kitelepítésekor egy serdült és három serdületlen (9,7 és 5 éves) gyermekkel tartózkodott Szentgotthárd ... u. 41. sz. alatt lévő lakásomon, ahonnan (4 szoba, konyha, kamra, pince, gazdasági udvar, kert és bérelt föld) bútor, ingók, jószág és terményből a rendelkezésre álló rövid idő alatt 2 szekrényt, 1 varrógépet, kevés fehér- és ágyneműt, edényeket és más szükséges tárgyat, kevés élelmet, egy Telefunken gyártmányú 6 lámpás, gramofonos rádiót, és egynémet gyártmányú 3-9 fényerő Tessur lencséjű, önkioldós sportfényképező gépet tudott csak magával vinni.

Tudomásom szerint feleségem elszállítása után Szentgotthárd község tanácsa lakásomat, illetve ottmaradt minden ingóságaimat felleltározta és társadalmasította, illetve az igénylőknek kiadta, valamint lakásomba Dömötör Miihály akkori tanácsalenök költözött be- haszonbérelt földem függő termését pedig állítólag a haszonbérbeadó Bük Imre bejelentés és leltározás nélkül vette birtokba.

MInthogy ingóságaim társadalmasítására illetve elkobzására törvényes rendelkezés nincs és a községi tanács ezen intézkedése jogtalan volt 1953. okt. 7-én ajánlott levélben kértem, hogy ingóságaimra vonatkozó leltármásolatot és az intézkedését velem közölje. Ezt követőleg megbízott útján ezen kérésemet megismételtem, de sikertelenül, mert Béres ... akkor községi tanácstitkár, jelenleg járási tanácstitkár azzal a kijelentéssel "az ingók el lettek kobozva és ki lettek utalva" a kérést elutasította. Dömötör Mihály volt tanácselnök, selyemgyári segédmester a nála lévő ingók visszaadását nem utasította el, de ilyen irányú felsőbb utasítás nélkül nem teljesít. Bük Imre haszonbérbeadó pedig a leszedett függő termés megtérítése iránti kérelmemet ugyancsak nem teljesíti.

Tekintettel arra, hogy ingóságaim jogtalan elkobzása és visszaadása miatt a községi hatóságnál a folyamatba tett eljárásom Béres ... elutasítása folytán sikertelen volt ezennel panasszal élek és kérem, szíveskedjék az ügyet kivizsgálni s ennek eredményeképpen az ingóságaim visszaadását elrendelni.

Végül kérem a feleségem által elvitt fentebb jelzett rádió és fényképezőgép tekintetében pedig, melyet okt. 21-én az Árkus tanyai rendőrörs vett letétbe, utóbb 1952. május közepén a debreceni megyei rendőrségre, s onnan a bizományi lerakatba szállított, - visszaadását elrendelni.

Ménesmajor, 1954. június.

Dr. G.E.

A történet vége mesébe illő: mindennek bottal üthették a nyomát.

1. kép: 1933. április, Orosháza: a nagylányokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. kép: 1936. szintén a nagylányokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. kép: 1954. szeptember: a kicsikkel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr35882729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.17. 08:19:22

Ilyenek olvasva mindig az jut az eszembe, hogy ezek az idők végleg elmúltak-e, vagy egyszer megint előállhat egy olyan állapot itt Európában, hogy hasonlók fognak történni emberekkel.

Nem jó erre gondolni...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.01.17. 10:50:05

Megint remekeltél. Mennyi "gyöngyöt" rejtegetsz még....?
Tudom, hogy nem érted félre a gyöngyök említését, nem tehetek róla ez jut először eszembe, s kimondom.
Élénken él egy kép bennem egy kép, osztálytársamról van szó, mindketten eszelősen rajzoltunk amikor csak lehetett, délutánonként átjártam hozzá,"tanulni", nem a kakaó miatt, amit fiatalos csinos édesanyja tálalt elénk, neeem...
Egy ilyen délután másnapján nem jött iskolába, átszaladtam, csak nincs valami baja...? ( Tudtam, hogy korábban alezredes volt az apja )
Bőrkabátos férfi állta az utamat, szótalanul visszafordított.
Rögtön tudtam mi történt.

"Antalka néni, a grófnő" című irásomban rá is gondoltam.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2009.01.17. 12:25:08

Agyvihar, elvileg előfordulhat. Elég sok olyan dolog történik, amiről nem gondoltuk volna, hogy előfordulhat. De mivel rettegésben nem lehet élni, ezért inkább nem számítok rá, hogy földönfutóvá tesz valaki vagy valami...
Inszeminátor, köszönöm. Csak lejegyzem, amit találok, összeszerkesztgetem a számíze szerint. Mivel a történelemhez nem értek, igyekszem a család szempontjából megközelíteni a témákat. Igen, van még, úgy gondolom. Van egy posztom, a 95 éves Teidi néniről, akihez a család járt nyelveket tanulni kiskoromban. Most jutott eszembe, hogy kb. 9 évesen mondtam neki, hogy szeretném összeírni a családom történetét. Nem nevetett ki, bár nem hiszem, hogy teljesen komolyan vett. Ezekkel az írásokkal az akkori elképzelésemet próbálom megvalósítani, bár nem szisztematikusan, csak úgy csapongva.
Antalka nénihez nem volt még szerencsém, de pótolom rögtön!
süti beállítások módosítása