Restanciám van megint, íme a vezeklés: a rég megígért beszámoló a 6. Babahordozó- és Textilpelenkázó Klubról, Budaörsön. Mentségemre szolgáljon, hogy mióta levették vállamról a házigazdaság mellett elég nehezen végezhető fényképészi kötelességet, azóta a rendes fotós kollégák műveit már réges-rég megcsodálhatjuk a fórumunk megfelelő topikjában, úgyhogy ez a beszámoló csak amolyan szemezgetés, önmagam szórakoztatása.

Nehéz összefoglalni, mennyi minden változott és fejlődött azóta, hogy fél évvel ezelőtt 6 másik anyukával együtt viháncoltunk akkor még visszafogottan és jólnevelten a budaörsi Régészeti Múzeum piciny szobájában és gyönyörű kertjében. Többek között ez a kis közösség, aki a mamami.hu fórumán tartja egymással a kapcsolatot, belehúzott és elkezdett egyre nagyobb értelmet adni ennek a kezdeményezésnek. Újabb és újabb érdeklődők jöttek virtuálisan, egyre több emberhez jutottak el a net révén az általunk fontosnak tartott gondolatok, sokan kaptak segítséget a hordozás és a textilpelenkázás témájában, miniklubok alakultak kézműveskedés céljából, babák születtek, pocakok nőttek, barátságokat találtunk.

Ebből most nem is tudok viccet csinálni, mert egyszerűen komoly és szép dolgok ezek: végigkövetni egy hasznos és nemes cél érdekében szerveződő, önmagát építő, összetartó, nyitott és segítőkész közösség fejlődését igazán megható számomra. Ki gondolta, hogy a júliusi klubra épp hazalátogatnak külföldön élő kolleginák, Magyarország igen távoli szegletéből is nagy lelkesedéssel érkeznek apukástul, és Budapest dzsungelén is átverekedik magukat a pici babáikkal az anyukák, csak azért, hogy együtt tölthessünk néhány aktív órát...

A nagy érdeklődésre való tekintettel helyszínt kellett váltanunk, sokak bánatára: sajnos a Múzeumot kinőttük. De félelmeim alaptalanok voltak, a tornaterem sok szempontból nagyon jó döntésnek bizonyult: nagy, zárható ajtaja van, mindenki egy kupacban, mégis mini-csoportokban maradhat, és a különböző "témáknak" is lett helye a sörpadokon. A tornamatracok pedig jó szolgálatot tettek "Fetrengőként" a piciknek és "Ugrálóként" a nagyobbaknak. Témák alatt értem azt, hogy külön zugokat rendeztünk be a kajáknak, a saját hordozóknak, a klubos hordozóknak, a saját készítésű textilpelenkáknak, a könytárnak, stb. Magyarázatot kíván a klubos hordozó és a könytár: a klubnak már jó néhány hónapja gyűjtök kikölcsönözhető hordozóeszközöket, van már rengeteg, amit ajándékba kaptunk gyártótól, tulajdonostól, ezeket kölcsönözzük ki 1 hónapra klubtól-klubig az érdeklődőknek. A könyvtár pdig pont azt takarja, amit jelent: Évus jóvoltából tényleg lett egy kis könyvtárunk. Érdeklődési körünkbe és témába vágó komoly könyvek alkotják a gyűjteményt, amelyet a tagok dobtak össze és a művek nem meglepő módon 1 hónapra kölcsönözhetők.

A 6. klubtalálkozón már elismerésre méltó technikai háttér is jelen volt: kis közösségünk egyik aktív férfitagja videokat is készített és vágott össze, valamint hozzáillő zenei aláfestéssel látta el. A mamamimedia video-i (gyűjtemény növekvőben) itt találhatók. Én most az összefoglalót rakom ide, nézzétek, hallgassátok, élvezzétek:

 

Íme a klubos kollégák képei közül az én kedvenceim:

Jó szokásom szerint megint kategorizálok - először nézzétek a "Kedvenc" kategória dobogósait: Első képünkön Emese textilpelenkába próbálja kitartóan beletenni a búzababát. Ez egy búzaszemekkel töltött Waldorf-baba, súlyra és nyeklés-csuklásra az igazival vetekszik, kendős tanfolyamon szokták használni.

Majd fel fog tűnni, hogy honnan kezdődik a következő kategória, az "Alvóbabák" című - ez állandó rovattá nőtte ki magát.

Vannak "Egyéb hordozós-klubos" képeink is, amikortól már nem alszanak a babák, onnantól kezdődnek.

"Életkép" rovatunkban ezúttal babajátszós, babakajálós pillanatok mellett büszkeségfalunkól, a bordásfalra aggatott hordozókról is láthattok képeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr12633032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.08.26. 23:20:51

A posztba mégsem írhattam be, hogy ennek a bejegyzésnek a szerkesztésével elérkeztem az őrület határáig. Aki ennek a blognak a szerkesztőfelületét úgy alkotta meg, hogy amit ott látok, annak köze ne legyen ahhoz, ami majd megjelenik a nagyközönség számára, hát azt csókoltatom. Nem mondanám gyakrolatlannak magamat a szerkesztésben, de újra és újra a sikítófrászt hozza rám. Amikor pl. éjjel 3-kor rányomnék a publikál gombra, és kiderül, hgy huss... Nagyon-nagyon sok órám van ennek a szerkesztésében, és külön bosszantó, hogy még ronda is lett, és nem tudtam oda írni a szövegeket, ahova illettek volna. K. Nyolcvanadszorra szerkesztem át, a képek állandóan eltűnnek, lefagy, összevissza jeleníti meg, szóval...
Elnézést, hogy ennyi késlekedés után még szinte publikálásra kevéssé alkalmas is az egész, de szerettem volna, ha valamit legalább látnak belőle azok is, akiket érdekel, de nem voltak jelen.
Na megyek, hisztis arcomat a hidegvíz alá tartom és beveszek 1-2 nyugtatót.
A teljesség kedvéért megjegyezném, hogy a blog supportosai már sokszor válaszoltak gyorsan és segítőkészen hülye kérdéseimre, de ez azért kicsit tényleg sok volt...

ekkerjoz 2008.08.27. 10:03:26

Orsi, ne a blog admin felületén írjál, hanem a windows jegyzetfüzetében. Onnan másolj a blogadminba, és akkor nem tud elszállni a post Nekem is eltűnt jónéhány postom, és lusta voltam újra megírni, meg nem is tudtam volna ugyanúgy.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.08.27. 10:46:48

Joz, a fő probléma most nem is a szöveg eltűnése volt, bár ez is előfordult, hanem hogy képtelenség rendesen egymás alá rendezni a képeket és a hozzá tartozó feliratokat. Most is látom, hogy jó pár kép kiütötte egymást, vagyis elvileg többet töltöttem fel, de amikor próbáltam egymás alá rendezni, akkor kitörölték egymást, felcserélődtek, stb. Agyrém, komolyan. Nem értem, miért nem lehet ugyanazt látnom az adminfelületen, mint a blogfelületen.
És itt tenném hozzá, mert idevág, hogy amikor elkezdtem írni a blogot, akkor hónapokig azt próbáltam kihámozni, hogy hogy is kell felépíteni, szerkeszteni, mert a segítségeket úgy írták meg, hogy csak az értse, akinek már nem lenne szüksége segítségre:-(

ekkerjoz 2008.08.27. 11:59:53

Igazad van, nem az átlagos felhasználóhoz méretezték, én eleget ülök gép mellett különböző programokat használva, és simán kifog rajtam az admin szerkesztője. Ráadásul ahány sablon, annyiféleképpen tud bosszantani...:)
Az a trükköm, hogy kívül méretezem a fotókat, mondjuk 530 x 410 pixelesre, le tudod olvasni egy korábbi postodból, mi az ideális.
Aztán a szöveg között jó nagy hézagokat hagyok, és oda illesztem be a méretezett fotókat.
Így nem annyira nagy katasztrófa, ha elszáll a post, mert szinte pótolható, a jegyzetfüzetből.
Viszont tényleg nagyon segítőkészek a blogmotorosok, ha éppen ráérnek.
süti beállítások módosítása