Legalább 1 hónapos csúszásban vagyok ezzel a poszttal, pedig annyira szerettem volna erről az eseményről mielőbb tudósítani. A babahordozós lányok erre felkapják fejüket, és vádlón szegezik nekem a kérdést (megjegyzem, joggal): aha, és a július 4-i fergeteges 6. Babahordozó klubról szóló tudósítással tán nem vagy 1 hónappal elmaradva??? De... Ígérem a következő az lesz, tekintve, hogy elképesztő fejlődésen ment keresztül a klub. De nézzük csak sorjában.
Említettem már álcsodálkozást színlelve a múltkori falus bejegyzésemben, hogy itt az Isten hát mögött - vagy éppen a szeme előtt? - mennyi minden történik, illetve mennyi mindent lehet csinálni, ha éppen nem ájultan akarunk heverni az almafa árnénykában egy szalonnasütős sörözős-pálinkázós este után. Ez is egy opció, senki nem szól meg érte, megszokták már, hogy nem folyamatos szorgoskodással telnek a pestiek hétvégéi itt, hanem mindig akad egy kis dínom-dánom. De megint előreszaladtam, az egy másik hétvége volt, arról is szól majd a fáma.
Szóval júniusban esett meg, hogy egy hétvégét megint a provinciális örömöknek szenteltünk a bő családdal. Vagyis a bő család kissé hiányos volt, mert a fiúgyermek és annak edzője, aki történetesen a lánygyermek apukája, épp Egerben tartózkodott a rendes éves 2. gyerekfocitornán de sajnos ezúttal elmaradt az előzőnek a jól megérdemelt sikere. Szerencsére ezek a srácok még abban a korban vannak, hogy egy jó pizza, egy kellemes strandolás és az egymás társaságában eltöltött 4 nap gyorsan feledtette velük, hogy vannak ezen a tökéletlen világon olyan szülők is, akik a játék hevében arra bíztatják 10 éves gyermeküket, hogy keményen lépjen oda az ellenfélnek, mindezt pár kötőszóval is kísérik. Csak úgy süt apukából a saját ki nem élt vágyainak a frusztrációja és anyuból a "csakazénkisfiamszámít" mentalitás. Pedig ezeknek a kiskölyköknek csak annyit kéne mondani, hogy eredj fiam, játssz egy jót, csináld ahogy tanultad és érezd jól magad. De munka után édes a pihenés, főleg, ha az a buli lényege, hogy hány lúd győz disznót (falusi hasonlatnál maradva), vagyis hogy hány 9 éves kisfiú tudja lenyomni Laci bácsit a víz alá a strandon. 
De ez csak egy kitérő volt, srácokat hagytuk randalírozni az egri koleszban, és visszatértünk a tett színhelyére, Szentdomonkosra, hogy aztán azon melegében (nagyon-nagyon melegében...) mehessünk Bükkszékre, ahol bográcsfőzőverseny volt. De mit csinál az ember egy ilyen helyen, ha egy még össze-vissza pörgő egyévese van és rosszul lesz a cupákos, pacalos remekművektől? Felcsapja a hátára a kis vattacukrot és megkeresi az egyetlen számára ehető ételt árusító standot. (Fogadást megnyertem, ebbe is becsempésztem a babahordozást...) Hogy hordozzuk a kölköt tűző napsütésben? Napkalappal, kilógó testrészek könnyű ruhába bújtatásával és esernyővel. Azért azzal, mert manapság nem lehet napernyőt kapni. És mindig legyen nálunk víz, gyakran itassuk a dedet! Igen, ez egy helyes módja a kisgyerekek nyári programon legeltetésének. Nem sokan gondolták ezt hasonlóképpen sajnos, sokan nem hiszik el, hogy nem úri huncutság a magas UV-sugárzástól való félelem és hogy napsütésben nem levetkőzteni kell a kis zsengebőrűeket, hanem felöltöztetni (lásd beduinok). 
A másik fontos kérdés pedig a kaja volt. Körbenéztünk a terepen, szépen díszített asztalok, izgatott (de azért nyugtatgatták magukat különféle itókákkal) versenyzők, nejlonzacsis asszonykórus, izzadó zenészek, néhány árus, szóval jó volt. Kamillának már meg is vásároltam a Jézuska ajándékát, egy jóképű, fából készült babakonyhát, remélem kibírom Karácsonyig, és nem játszom vele. Vettem neki vásárfiát is, egy kötött gyapjúmacit, de vissza is mentünk az árusító nénihez, hogy bocsánat, de a leány lenyúlt a hátamról kinyúlva egy szép horgolt, keményített lila pillangót, de kiderült, hogy a néni suttyomban maga ajándékozta meg a leányt vele, én meg észre sem vettem. 
Hát persze, hogy Szentdomonkos is képviseltette magát egy fincsi (már akinek) pacalos körömpörkölttel (vagy körmös pacalpörkölttel? Nem tudom, én menekültem)! 
Fáradozásunk jutalmaképp megtaláltam a nekem való standot: a finnekét. Hogy kerülnek ide a finnek? Hát úgy, hogy egy Finnországban élő magyar házaspár férfi tagja pont Bükkszékről származik, és meghívták őket is főzni. Aki ismer, most meglepődik, hogy mit eszek én egy lazaclevesen, amikor köztudottan nem vagyok halevő? Egyszerű: baromi éhes voltam, és úgy ítéltem meg, hogy ez az étel, amit Kamilla is elfogyaszt, és én is legyűrök. Nomármost, ha egy antihalas azt modja, hogy isteni volt, az már jelent valamit. Annyian álltak sorba, hogy be kellett rekeszteni az osztogatást, mert elfogyott volna, mielőtt a zsűri odaér. Nekem még jutott, egy tállal kaptam, adtak hozzá lazackrémes rozskenyeret meg valami pálinkát. 
Külön öröm volt számomra ez a finn sztori, mert először virtuálisan, majd személyesen is nemrég óta ismerek egy szimpatikus honfitársnőt, ő Jucuu, aki történetesen Finnországban él 10 éve kis családjával, és néha szobahőmérsékleten köt. Az ő kedvéért megszereztem a lazacleves receptjét:
A lefinomabb finn lazacleves - LOHIKEITTO
Hozzávalók 6 személyre:
5 dkg vaj, 1 db vöröshagyma (kb. 17 dkg), 3 gerezd fokhagyma, 1 db halleves kocka, 70 dkg krumpli, 2 db sárgarépa (20 dg), 5 db szegfűbors, 3 TK citrombors, 1 T só, 1 nagy csokor kapor, 40 dkg lazacfilé, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl tejszín, 1,5 dl tej, 1 EK liszt
Elkészítése (akár bográcsban...): A megtisztított, finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát vajon üvegesre pirítjuk, a lábast feltöltjük vízzel, beletesszük a halleveskockát, és felforraljuk. Majd beletesszük a kockára vágott krumplit és sárgarépát, a fűszereket és a kapor felét apróra vágva. Amikor a krumpli és a sárgarépa félig megfőtt, beletesszük a kockára darabolt halat és a bort. Lassú tűzön 20 percig főzzük, utána hozzákeverjük a tejszínből, tejből és lisztből álló habarást. Összeforraljuk és meghintjük a kapor másik felével. Tálaljuk vajas rozskenyérrel.
HYVää RUOKAHALUA!
A falusi hétvége szentdomonkosi része már csak levezetés volt: egy laza séta a tejesékhez, akikhez mindig elmegyünk látogatni, ha itt vagyunk, csak úgy bámészkodásképp, mert az udvaruk és az egész gazdaság emlékeztet egyik kedves filmemre, amiben ugyan az állatok beszélnek, de mivel helyenként igen filozofikus mondanivalójuk van, ezért ez megbocsátható. Ez a Babe című film trailer-e, érdemes megnézni ezt és a 2. részt is (Malac a városban).
Ezek pedig az domonkosi szomszéd gazdaságának képei, nézzük és álmodozzunk. Az utolsó képen Vilikét láthatjátok, az ő történetére visszatérek még (ez azért van, hogy a kedves olvasó, aki most kívácsi lett, szintén visszatérjen ide).
Elfáradtam, ledőlök kicsit a következő bejegyzésig... 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jucuu · http://jucuu.blogspot.com/ 2008.08.03. 13:53:43
Judit
