Verőfényes tavaszi nap köszöntött ránk a budaörsi Textilpelenkázó- és Babahordozó klub (egyes javaslatok szerint "kendőklub") 4. találkozójának reggelén. Most azt hiszitek, hogy barokkos túlzásba estem, pedig tényleg így volt. Vagy legalábbis 10 után, amikor elsütöttük a startpisztolyt, kezdett már barátságossá válni az időjárás. Nem tudom, miben is mérhető egy ilyesfajta rendezvény sikere, de ha a résztvevők számában és lelkesedésében, akkor ez a klub igen sikeresnek számít. Az előző alkalmakról is beszámoltam, pár bejegyzéssel lejjebb, itt és itt olvashatjátok. Ezúttal hanyagolnám az angol nyelvű részt, hadd találgassanak a filippínó, japán és üzbég olvasóim (hehe, ez tán nagyképű volt kissé, egzotikus országok - mármint, ami kis hazánkon kívül esik - kattintgatói főként azért találtak ide, mert az angol nyelvű honlapra is (TheBabywearer.com) feltettem egy kis hírverést), mit műveltünk már megint. Nem lesz nehéz kitlálni, a képek jobbára magukért beszélnek.  

Ezúttal 16 hordozós anyuka talált el Budaörsre a gyerekeivel együtt (volt, akit még mindig elég könnyű volt fegyelmezni, lévén, még nem született meg, de már majdnem:-)), néhányuknak megint igazi kihívás volt magukat áverekedni a városon, szakértő néniken ("kedvesem, nem fullad meg a baba?"). A visszaút még kalandosabb lehetett, képzeljük el Budapestet egy teljeskörű BKV sztrájk idején, és szorozzuk meg hárommal: lezárt rakpartok, zulu delegációk, balesetek, 3 napos ünnep előszele.

De ez egy hardcore hordozós mamit nem pusztít el, csak erősebbé tesz... Nézzük, a jól bevált séma alapján először is, hogy kik is tiszteltek meg minket jelenlétükkel ebben az elvarázsolt kis múzeumban, aminek kertje is megér egy misét, annyira kedves.

Ezúttal is egész komoly kis gyűjteményt dobott össze a társaság hordozókból...

...és pelenkákból:

 

 

A Régészeti Múzeum barátságos kis kertje, egy totemoszloppal, ami a budaörsi művészek kreativitását dícséri.

 

Ez akár a jeli Arborétum egy eldugott kis sarka is lehetne(apropó, most nyílnak a rododendronok, nyomás megnézni!) , de nem az: ez a kert másik része

 

Az első befutók itt gyülekeztek, és vették birtokba a hintát. Laura és Eszter a hinta-fanokkal:

 

 Ildi most csak egy pocakbabát hozott, és rettentő sok DIY pelenkát (vagyis saját készítésűt, erősítve ezzel a másik fő csapásirányt):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jucus a babaközelbenes MT-jával futott be:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Márti visszahozta a kék géz kikölcsönzött kendőt, helyette most a Liliputi Mei Tai-t teszteli 1 hónapig - itt viszont épp csípőkötözés-oktatást tart:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kriszti nem aggódik, hogy babája születési anyakönyvi kivonatában "Budaörs" fog szerepelni, mint születési hely, bátran próbálja a pocakos kötözést kölcsönbébivel:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ica újra eljött erősíteni a csapatot:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy új résztvevő, Pindi, hiperbonyolultnak látszó kendőkötéssel:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lili lóbál-lóbál...

 

 

 

 

 

 

 

 

....és bedobja! Vagyis feldobja Ivánt:

Viki babája először háton - mintha kicsit megdöbbent volna:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsófi is először járt itt, ő is inkább pelusban utazik, de szerintem eléggé meggyőzte a virágos Kozy is:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eszter Liliputi MT-jal jött...

 ...és kendővel ment. A titokra késöbb derítünk fényt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos Ági túl sokat cikázott, így ezúttal kimaradt, legközelebb pótoljuk a fotót, akkor úgyis több mutogatnivalója lesz!:-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány kendő közelebbről:Bohám mama erszény Katival (vagy fordítva?)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy DIY (SK) kendő egy profival:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És egy DIY Mei Tai:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készül az ÍGY NE HORDOZZ brossúra:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt Mei Tai hátihordozó oktatás:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Továbbá kendős csípőhordozó oktatás:

 Most lett kész a friss, meleg lángos, ráadásul ingyen adták, ezért sorban álltak a lányok érte (igaziból pelenkát tapiztak):

 A múltkori forgatókönyvet követve, nemcsak folyamatos fogyasztás volt (térdig jártunk ropiban), hanem jól megérdemelt pihenés is számos érdeklődővel kísérve:

 Van ám legalább 3 jó hírem is: először is, Kati pár hete indította nagy érdeklődést kiváltó honlapját és az ahhoz kapcsolódó fórumot  - na, kitaláljátok, milyen témában?

Aztán történt, hogy új szponzorunk lett: adományként kaptunk egy Mei Tai-t a Liliputi netshoptól, amely ezennel új tagja lett a klubhordozók gyarapodó kis könyvárának, köszönjük!

 

"Klubzárta" után történt még egy örömteli esemény, mégpedig, hogy a nagyszerű és hőn szeretett Bamberoo-tól is kaptunk egy adomány-klubhordozót, amit a résztvevők is egyelőre még csak képen láthatnak, de már szintén kölcsönözhető.

 Váljék egészségünkre, a viszontlátásra júniusban!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr32464446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisgekkó 2008.05.12. 12:34:28

Orsi!
szuper lehetett, már nagyon várom a júniusi klubbot,amit remélem mi is erősíthetünk majd!
Réka

borzlány 2009.06.16. 16:18:26

Sziasztok!

Én tök új vagyok, nagyon-nagyon tetszik a honlap, és szeretnék elmenni a következő klubra holmi MT-tesztelés céljából. A kérdésem az lenne, hogy mikor lesz a következő klub?
Köszi előre is!

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2009.06.16. 22:10:21

szia Borzlány! Mi sem egyszerűbb ennél: egyenesen odairányítalak a fórumunk (mamami.hu fórumán belül az aktuális klubos topikra, csak regisztrálnod kell, és máris látod a topikot:)
AMúgy most szombaton lesz Budaörsön!
A topik itt található: www.mamami.hu/forum/showthread.php?t=3063
Én meg ott kamcsatka néven futok:)
szeretettel várunk: orsi

borzlány 2009.06.17. 10:21:42

Szia,
nagyon szépen köszi! De jó hogy már most lesz! Izzítom a férjet, és megyünk! :)
süti beállítások módosítása