Tavasz 1952.

Címkék: fotó tavasz család levél ősök

2008.03.30. 13:51

Megint azt érzem, nem én írok: a sors irányítja a tollamat (billentyűzetemet), az adja a kezembe a témát. Családi történelem következik újra, ezúttal a másik ágról. Emlékeztem erre a levélre régebbről, már többször a kezembe került az elmúlt 10-15 év folyamán, de csak most lett vele dolgom: tudtam, miről szól, és hamar kitaláltam, hogy a mai, első igazi tavaszi napra ez való, ezért is választottam ezt a címet. De akkor még nem is néztem pontosabban utána, hogy ez a levél 56 évvel ezelőtt íródott, mégpedig Húsvét vasárnapján, tavasszal, április 13-án…
Én ezzel köszöntöm a tavaszt, a szerelmet, a napsütést. Pár hete, amikor először bújt elő a nap, a Margaréta utcánál jártam, és bosszankodtam, hogy autóval vagyok és nincs is nálam a fényképezőgép, mert így nem tudtam megörökíteni egy szerelmespárt, kéz a kézben sétáltak valahová, szépen felöltözve – úgy 70 évesek lehettek. 

 De nem is kell nekem ismeretlen pár, úgysem illett volna lefotózni őket, hiszen itt van ez a levél, amit a dédnagyapám írt a feleségéről, a dédnagyanyámról. És itt van ez a fotó, ami a ’20-as években készülhetett, ők balról a harmadik pár. Kivételes fotó ez, a dédnagyanyám összes testvére látható rajta, a férjeikkel. Ők Imi néni, Pali néni, Ilona, akit Nagymamaként ismertünk (ő a dédi), Teri néni, Böbi néni és Luci néni, mellettük feszítenek a büszke férjek. Férjhez menniük persze csak születési sorrendben szabadott… Kettejük beceneve nem véletlen, hogy kissé fiúsan hangzik, a szüleik állítólag erősen reménykedtek fiúgyermek-áldásban is, de úgy tűnik, hatnál feladták…
Mind szép kort értek meg - hála talán a géneknek, hátha nekem is jutott belőle -, amit biztosan tudok, hogy a Nagymama 92 éves korában halt meg, Pali néni pedig 98 évesen. Pali néni egyébként egy fantasztikus kisugárzású úrinő volt, nekem is vannak emlékeim róla. Apám mesélte, hogy Pali néni egyszer panaszkodott neki: „Jaj, fiam, annyira kellemetlen ez nekem, hogy úgy kiismerem az embereket…”. Szeretném remélni, hogy a hosszú, egészséges és boldog életük annak is köszönhető, hogy nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvendhettek. Ennek tanúbizonysága ez a levél.


Magányos óráimban – visszatekintve eddig megtett életutamra - sokszor eltűnődtem azon, mik voltak azok a tényezők, melyek házaséletemet minden bajok és szenvedések daczára is oly zavartalanná, boldoggá tették, s a hivatali elfoglaltság és közéleti szereplés után mi tette olyan vonzóvá a családi körbe, az otthonba való visszatérést? És vajjon miben leli magyarázatát az, hogy tisztviselői korlátok közé szorított jövedelmünkből nemcsak tisztességesen megéltünk, de három gyermeket ugyanúgy felneveltünk és társadalmi helyzetünknek megfelelően ki is házasítottunk? Mi a belső mozgatórugója annak, hogy gyermekeink saját szárnyukra kelve a mindennapi élet folyásában, jó és rossz sorsukban olyan zavartalan, meleg szeretettel keresték fel a szülői otthont? És hogy a házasság révén más családokkal való kapcsolatok nemcsak nem homályosították el a szülői otthon becsülését és szeretetét, hanem az mindig csak öregbedni és elmélyülni látszik. S mi az oka annak, hogy gyermekeink soha meg nem oldható feladatok elé nem állítottak bennünket, s mindig a leggyengédebb figyelemmel viseltettek velünk szemben?
Mindennapi életünk alapja az azt adó, biztosító és formáló nap. Az ő melege teszi művelhetővé a földet, mozgatja meg az elvetett mag csiráját, érleli meg gyümölcsét. Sugárzó melegétől különbözőképpen áthevített földünkön alakultak ki a különböző jellegű és jellemű népek, s nem csoda, hogy a primitiv életű népek abban látták a legnagyobb hatalom megtestesülését.
Sokszor elhangzott hasonlattal élek, mikor családi életünket a naprendszer miniateurjeként állítom magam elé. Igen, nekünk is van egy életet adó, formáló, megtartó, melengető napunk, aki az ő sugárzó fényével, melegével egész életünket át- meg átjárja, s teszi azáltal meghitté, boldoggá gyarló emberi életünket.
A mi napunk: az én imádott feleségem. S ahogy a mi földi életünkben a nap nem pótolható semmivel, éppenúgy családi életünket sem tudom elképzelni köztünk léte nélkül.
Mik tehát azok a tulajdonságok, amelyek Őt a mi részünkre annyira nagyrabecsültté, tiszteletreméltóvá, szinte emberfelettivé teszik?
Első és fő sajátsága a nőiesség. Felületesen nézve ez a nőnek vele született sajátsága. Komplikált összetételénél fogva azonban kevés nőnél van meg a maga teljességében. Hogy egy nő nőies legyen, ahhoz a megfelelő testalkaton kívül sok minden kell. A nőnek magaviseletében a legnyilvánosabb és legdiszkrétebb helyzetekben is meg kell tudni őrizni női mivoltát, magatartását. Éreznie, tudnia kell azt a határt, ameddig a közéleti szereplés, társadalmi elhelyezkedés és magán élet különböző megnyilvánulásaiban elmehet anélkül, hogy magatartása túlzottá, unottá vagy ízléstelenné válnék. Ez a tulajdonsága az emberi tökély fokán volt meg nála mindig. Ez tette a vele való együttlétet derűssé, kellemessé és részemre boldoggá.
A finomság a nőiesség egyik alkotórésze, ezért az igazi nőnek finomnak kell lennie. Csodálatra méltó, hogy ez a kellék is mennyire megvolt Ő benne. Ahol és amikor csak megjelent, csak úgy áradt belőle, s tette szeretté és megbecsültté személyét. A gyengédsége is nőiességének egyik legszebb megnyilvánulása volt mindig. Finomságának talaján élt ez a tulajdonsága, hogy soha senkit ne bántson, terhére senkinek ne legyen és segítsen mindenkin oly mértékben, ahogy csak lehetséges.
A diszkrét halkszavuság, a finomság ikertestvére, volt lényének az az alaptermészetében rejlő, de tudatos törekvése is, hogy kerülje a hangos modort, a hangadó szerepet, s ezzel tudta egyéb sok jó tulajdonsága mellett első találkozásra megnyerni az embereket.
Középosztálybeli életformájának megfelelő általános tájékozottsága és műveltsége a társadalmi életet tette kellemessé és zökkenőmentessé a számára, és lehetővé azt, hogy társadalmi elhelyezkedésünkben mindig biztosítani tudtuk magunk részére a megfelelő helyet.
Az intelligentia az emberek, dolgok, események általános áttekintése, helyes megítélése és értékelése, a műveltség birtokában való könnyedébb és helyes megítélése a különféle élet megnyilvánulásoknak tette lehetővé részére a megjelenésbeni biztosabb talajt.
A türelmesség volt áldott lényének az a szépsége, hogy önuralmát soha el nem vesztette, finomságánál és műveltségénél fogva mindig uralkodni tudott magán, s az emberi gyarlóságokkal szemben megértő és elnéző volt.
Önfeláldozása, kötelességtudása, gondossága- különösen családja iránt oly foku volt, hogy azt papírra vetve érzékeltetni szinte lehetetlen. Önös érdek, egyéni vágyak kielégítése előtte ismeretlen fogalom volt. Törékenynek látszó, de hála Istennek szívós testtel, hihetetlen lelkierővel végezte hitvestársi és családanyai kötelességeit, s ha ennek ideálisan tökéletes elvégzésére a nappal nem volt elegendő, meglopta az éjszakát, s végtelen jóságával még ezt is úgy állította be, hogy ez a többlet munka szórakozás volt részére. Olyan hitvestárs és anya volt, amilyet a jó Isten csak jókedvében teremthetett. Nem tudok elég hálás lenni, s gyermekeink sem lehetnének eléggé hálásak az Ő áldott jóságáért.
Háziassága annak tökéletes volta mellett soha sem tévesztette szem elől embertársai előtt való elhelyezkedésének szempontjait, s ezt a tulajdonságát igen bölcsen össze tudta egyeztetni azzal a sorssal és életszinttel, amely nekünk osztályrészül adatott.
Külső megjelenése fentebbi tulajdonságai birtokában diszkrét, tiszteletreméltó, és megnyerő volt, s hogy családunk, embertársaink előtt nagyrabecsülésnek örvendett, az Ő érdeme.
Lelki szükségét érzem ezekben a nehéz időkben, hogy mindezeket papírra vessem, mert szóval elmondani talán érzelgősnek, fellengzősnek látszott volna, s az Ő áldott egyénisége is elhárította volna azt. Így azonban szívem titkát, érzését megörökíthetem drága gyermekeim és unokáim részére, hogy le legyen rögzítve: hogy nekik olyan édesanyjuk, nagyanyjuk volt, nekem pedig feleségem, amilyen párját ritkítja.
Mindent-mindent hálás szívvel és nagyon köszönök neki és szívem egész melegével kívánom, hogy a jó Isten egész sokáig tartsa meg őt jó egészségben, és hogy sokáig örülhessen gyermekei, unokái boldogságának.

Kelt Mözsön 1952. április 13-án Húsvét vasárnapján


A jó Isten, akihez a dédpapa intézte a kérést, úgy látszik kegyes volt a Nagymamához, és valóban sokáig éltette egészségben. Vajon sejtette-e a hálás férj, hogy még a dédunokái és ükunokái számára is sikerült átmenteni ezeket a szeretettel teli sorokat…?
Nem teljesen érzem ideillőnek, de logikailag mégiscsak következik a fentiekből, hogy vajon ma ugyanazt becsüli-e egy férfi a párjában mint akkor, és ami még fontosabb: tudomására hozzuk-e egymásnak, mit szeretünk a másikban? Nyitva hagyom egyelőre a kérdést, ne keverjük most ide a XXI. századot, hadd merengjek még kicsit a dédszülőkön…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

UPDATE: most találtam a fenti képen látható testvérekről egy képet kislánykorukból: A Nászay lányok gyönyörűek voltak már akkor is... Balról jobbra: Imy (11 éves), Pali (10), Onci (9), Teri (8), Böbi (7) és Lucy (5). Édesanyjuknak, Anyikának (aki mellesleg szintén szép kort ért meg) nem volt egyszerű dolga: 29 évesen özvegyült meg, férje 32 éves korában halt meg.

A bejegyzés trackback címe:

http://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr81403154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Yozuri Béla 2008.04.02. 23:56:53

Jó volt olvasni a levél sorait. Ahogy a férj megpróbálja "megfejteni" az imádottat, megindító. A nyelvezet meglepett, a századfordulóra tippeltem volna, ha a korát firtatni kellene...
A kérdésre valamilyen választ adva, azt gondolom nem. Nem ugyanzt becsüljük, akkor a családi összetartás volt a túlélés és siker talán egyetlen megoldása. Hogy ma micsoda? Nem tudom.
Tudomására hozzuk a másiknak? Nem tudom.
Örülök, hogy itt jártam.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.04.03. 08:52:16

Kedves Yozuri Béla! Gondban is lennék, ha ugyan azt becsülné bennem a férjem, mint az aláhúzott tulajdonságok... De hiszem, hogy csak mások vagyunk, nem rosszabbak. Távolról sem állíthatom, hogy pl. a türelmesség és az önfeláldozás erényem lenne, de tudom azt a munkát végezni, mint egy férfi (persze nem betonozásra gondolok), és ügyelek rá, hogy a nőiességtől el ne távolodjak.
Azt hittem, régebben kizárólag a társadalmi elvárás és a gazdasági egység miatt maradtak egyben a családok: ennek ellentmond ez a levél, és ennek nagyon örülök.
Máskor is szívesen látlak, vagy see you on Szálka:-)

nászay 2010.06.05. 08:43:26

Szia! Keresem a kapcsolatot HUGIPAKK-kal, (vagy FOCISTAFELESÉG-gel), szóval azzal a hölggyel, aki a Nászay lányokról írogat kedves sorokat.
Anyai ágról magam is Nászay vagyok, nyakig benne a családfa kutatásban. Szóval volna miről infót cserélni.
Kérlem, keressen az o.peter@mail.datanet.hu email címen!!
üdv: o.peter (egyébként Nászay)

György Pichler 2016.03.15. 19:57:37

Csak most találtam a képre:
A képen ötödikként látható hölgy, Böbi mami, azaz apai nagyanyám, nagyapámmal.
O. Péterhez hasonlóan én is keresem a kapcsolatot az íróval.