Vessetek a mókusok elé, de én szeretek tévézni. Még csak nem is mindig kiválasztott, minőségi műsorokat nézek, bár egyre gyakrabban tájékozódom a nyomkodás előtt, mit lenne érdemes megnézni. Gondolom rengeteg időm elmegy ezzel, bár nő lévén megy nekem is a több dolog egyszerre művelése, muszáj. Ha valaki nem tudná – bár ezt kétlem – a gyereknevelés egy hangya kitartását, egy vizsla energiáját, egy sólyom figyelmét, egy majom bohóckodási képességeit, egy gepárd gyorsaságát és egy elefánt türelmét igényli. Az elefántos témával gyakran bajban is vagyok…

Egyébként nem is tudom, mit csináltam itthon annak idején a fiammal 8 éve, amikor még csak két és fél adó volt, és fél lábbal a bámulás közben a megfelelő szögben kellet tartani a szobaantennát. Nem is beszélve az Internetről, amit anno szintén nélkülöztem. Tulajdonképpen netezni is csak azóta szoktam, mióta itthon vagyok a lánykával, mert amikor dolgoztam, akkor dolgoztam. Többnyire computeren. A fene se ért rá kattintgatni, kicsit unalmasnak is tartottam, mert nem értettem, ebben mi a jó. Távol áll tőlem minden típusú függőség, de amire rákattanok, azt „rendesen” csinálom. Ami meg untat, azt rövid úton elhagyom. De térjünk vissza a tévére, a net más téma.

Egyszerűbb úgy kezdeni, hogy mit nem nézek. Olyan típusú műsorokat, mint az amatőrszínjátszós-bújtatottreklámos napi sorozatok (pl. Barátok közt), a humortalan emberalázós-gusztustalankodós sóműsorokat (pl. Az igazság ára, A rettegés foka), a mindigugyanaztahülyét-ugyanarról-a-jelentéktelenségről-faggatós reggeli műsorokat (pl. Mokka), továbbá a beszélgetősnek álcázott lejáratós jellegű, demagógul észt osztós típusúakat (Mónika-só). Folytathatnám a sort, de az már kevésbé érdekes, hogy nem nézek vallási műsorokat, politikai vitákat meg pókerközvetítést, mert azok nem viszketően kínosak, csak egyszerűen nem érdekelnek.

Nehéz lenne kategorizálni az általam favorizált tévéműsor-típusokat, nem is biztos, hogy sikerül, lehet, hogy csak a példák fognak magukért beszélni.
Szeretem a jó reklámokat. Most a kedvencem a CIB-es állatorvosos, ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy imádom James Herriot állatorvos történeteit, de az is fontos, hogy pompásan kiválasztottak, szerethetőek a karakterek. Persze nem marketinges szemmel nézem a reklámokat – ettől függetlenül sejtem, marketinges szempontból melyik jó -, eszembe sem jutna ezért a CIB-hez fordulni, csak azt figyelem, hogy mennyire humoros, ízléses, intelligens. A reklámhatás sokszor még fordítva is működik nálam: csakazértsem azt fogom megvenni, amit mutatnak. Sajnos a leánygyermekre más hatást gyakorolnak a reklámok, mert ahogy meghallja vagy meglátja, hogy kezdődik a blokk, rátapad minden érzékével a képernyőre. De az időjárásjelentés meg a filmajánló nem köti le, még nem fejtettem meg, miért. Ja, és ti otthon ezt ne így csináljátok, tévé kikapcs, Kolompos CD bekapcs.

Másik favoritom a dokumentarista jellegű szórakoztató reality-sorozatok. Mivel ilyet a magyar köz-és kereskedelmi adók nem csinálnak (vagy elrontják a honosítását), ezeket a német RTL-en, PRO7-en, a BBC prime-on vagy a Spektrumon, Discovery-n nézem.
Például még mindig sokszor megnézem a a német RTL-en a „Mein Baby” című műsort, ami adásonként 2-3 család babavárási-, szülési-, „első hetek otthon” témájú kalandjait mutatja be, narrációval. Nem modoroskodik, nem hatásvadász, nem mondja meg előre az arcomba, hogy „most fogsz elérzékenyülni, mert ez megható lesz”, és nem néz a riporter a kórház folyósóján egy hirtelen mozdulattal szembe a kamerával zaklatottan, fején egy fejkamerával, és jelenti ki, hogy „Margit szülésére 3 hónapja készülünk, de az orvos a váratlan eseményekre való tekintettel megtiltotta, hogy részt vegyünk az életnek eme misztériumában. Ez ma a magyar egészségügy. Reméljük, Margit túléli.”. Ebben a ripacskodásban Kandász Andrea saját gyártású produkciójának köszönhetően lehetett részünk. Jó téma, értelmes cél, béna megvalósítás.

Vagy megy a német RTL-en-en egy „Raus aus den Schulden” című, „coaching” típusú sorozat, ahol egy adótanácsadó fejű adótanácsadó- és „adósságtanácsadó” próbál megoldásokat adni egy hitelterhek miatt elúszott családnak, akinek a helyzetét, és hogy miként kerültek abba, részletesen bemutatják. Nagyon tanulságos. Ha eltekintünk azoktól az esetektől, amikor az adós szerencsétlen egybeesések miatt nyögi a gyakran százezer Euro-s nagyságrendű tartozást, konstatálhatjuk, hogy az emberek általában túlzóan, lehetőségeiken felül költekeznek, saját pénzügyi helyzetüket belátni nem képesek, életmódjukon változtatni nem hajlandóak, a takarékoskodásnak semmilyen formáját nem ismerik. Nem meglepő hát, hogy a kockafejű bácsi egy nagy flipchart-ra nagy számokat és betűket rajzol, összead, kivon, felírja a bevételeket, kiadásokat, kihoz egy adóssági összeget - amin általában meglepődnek az érintettek – és felvázolja, hogy lehet ebből kimászni. Vajon időszerű és aktuális lenne itthon egy ilyen műsor…?

Prozíbün produkció a „We are family”, műfaját tekintve szintén „Doku-soap”. Aki azt gondolta, hogy nagy a különbség a magyar és német átlagemberek életmódja között, az téved. A proli is mindenhol proli, életét a főnök utálása és a felesége unása tölti ki, boldogságot a valamilyen egyletbe tömörülés ad neki. Panaszkodik a fizetésére, de plazmatévéje van. Családjával nem beszélget, hanem minden adandó alkalommal nekik esik, eltorzult arccal üvölt. Sokszor mutatnak be munkanélkülieket, aki a német munkanélküli segélyből, a Hartz IV-ből élnek. Ennek összege kb. 400 Euro, ami takarékoskodást kíván, mégis kólát és csipszet fogyasztanak és cigarettáznak.

Van ennek a műsornak egy másik változata is az RTL-en, a „Die Supernanny”,aki a teljes összeomlás szélén álló, ovis értelmi szinten megrekedt (bocsánat, ovisok!) anyákat és apákat tanít a megfelelő családi életre, gyerekkel való helyes bánásmódra. Itt sem történik semmi bonyolult, a pszichonéni rávilágít, hogy aggresszió nélkül, következetesen és szeretettel kommunikálva egész jól lehet együtt élni. Jé… Beszélgetés, együtt étkezés, tiszta otthon, rend… Nahát, ez működik?!

Nagyon szeretem a BBC prime realitiy-jait, mint az „A place in France”, amelynek szereplői Nigel, egy igazi angol úriember és Nippi, egy igazi indiai-angol úriember, akik Franciaországban vesznek közösen egy közös családi nyaralónak szánt vidéki házat, felújítják, majd panzióként működtetik. Bőven vannak ennek megírt részei is, láthatólag nem mindent az élet alakít, de rém szórakoztató a tesze-tosza Nigel bénázása és a megfontolt indiai üzletember ízes angol kiejtéssel előadott okfejtései.

Ugyanitt látható még a „The week the women went” című reality-sorozat, aminek címéből adódóan az a lényege, hogy egy angol kisvárosban a nők fogják magukat, és elutaznak valahova egy busszal közösen, hátrahagyva csapot-papot, gyereket-férjet, háztartást-kertet. Brilliant, ahogy Ben, a volt angoltanárom mondaná (Ben saját maga is igen brilliant, meg is kérem, hogy írjon ide valamit). Nem is kell kifejteni, milyen állapotok alakulnak ki 1 nap elteltével, igazán élveztem.


No meg ott vannak a magyar nyelvű ismeretterjesztő csatornák programjai, még mindig reality-témában. Számomra a legszórakoztatóbb a Spektrumon a „Jimmy’s farm” (Jimmynek malaca van) és a River Cottage-sorozat Hugh-val. Ez utóbbi kettőről még szeretnék részletesebben írni, mert megérdemlik.


Ismeretterjesztő műfajban abszolút lebilincselőnek találom a Discovery-n a „How it’s made” sorozatot. Tökéletes analfabéta vagyok műszaki téren, mégis egyszerűen lenyűgöz a gépsorok, gyárak, munkagépek világa. Ha valaki egyszer meg akar lepni, vigyen el egy jó nagy gyárba, ahol bonyolult gépsorok gyártanak valamit, imádni fogom. Fantasztikus látni, hogy készül a gyurma, a kuszkusz, a késpenge, az üveggolyó, a fonott kosár, a villanykörte, a földgömb, a dob, a kenulapát, a bowling golyó, stb. Falhoz szegez továbbá az óriási építményeken ügyködőkről szóló sorozat, és a házköltöztetős, amikor feldobják akár a templomot is a kamionra, és viszik.
Nézek ám tévésorozatokat is! Ez megint hosszú lenne, de csak villantásként annyit, hogy a Hallmarkon néha nagyon kellemes, romantikusnak is nevezhető, családi történetes filmek vannak. Meg ott adják pl. a Doc Martin-t is, ami egy angol tengerparti kisvárosban játszódik (már csak a látványért is érdemes megnézni), egy kicsit szociopata orvos főszereplővel, aki nem bírja a vér (meg a öbbi ember) látványát.

Szerettem még a Gilmore Girls-t a ViaSat3-on és jelenleg szívesen bámulom szerdánként a Doktor House-t a TV2-n, de ezekről már annyit írtak, felesleges nekem is ezt tenni. Viszont egy régi kedvencem újra látható ugyanott, a "Northern Exposure”, vagyis a „Miért éppen Alaszka?” a szintén neurotikus New Yorki jómódú zsidó orvos alaszkai megpróbáltatásairól.

Azt hiszem, most, hogy így összefoglaltam a tévézési szokásaimat, két dolog tűnhet biztosnak: az egyik, hogy folyamatosan a képernyőn lógok, a másik pedig, hogy főleg olyan műsorokhoz vonzódom, aminek a szereplői kicsit lököttek, megszállottak, mániásak. Első megállapítást cáfolom, rengeteg dolgot művelek még a tévézés mellett és közben, utóbbi pedig bizonyára nem véletlen: szeretem a jóindulatú őrülteket és a nem szokásos, nem mindennapi dolgokat.

Egyre gyakrabban hallom, olvasom, hogy sok embernek nincs tévéje. Elfogadom, becsülöm, de nekem ez nem menne. Nem az eszköz ördögi, hanem a helytelen használata. Ha csak arra gondolok, hogy annak idején Szicíliában is nagy szerepe volt a tévének abban, hogy megtanuljak olaszul, és az angol- és némettudásom fejlesztésében, szinten tartásában is fontos szerepet játszott, hát, én egyelőre nem hajítanám ki az ablakon… Inkább majd folytatom a beszámolót Jimmy-vel és Hugh-val.

A bejegyzés trackback címe:

http://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr9376966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ekkerjoz 2008.03.12. 07:41:51

Volt valaha egy szólás "a tv a szem rágógumija", van benne valami, akárki mondta. Nálunk van kábelen 48 csatorna, és digitális műholdvevőn további 8000 adó fogható, persze sok az átfedés, meg az érthetetlen nyelvű arab, meg a tv-shop reklámadó köztük.
Ami nézhető és élvezhető tartalmat nyújt, az összesen nincs több száznál, és ebben az előfizetéses, vagy kódkártyás adók vezetnek. Szinte mind tematikus csatorna, igen kevés, vagy nulla reklámmal, meg kell a tartalmat fizetni rendesen.
A többi adó vegyes felvágott, főleg heti, vagy napi sorozatokat adnak, többet is, sőt párhuzamosan futnak ezek, hogy a néző ne maradjon le véletlenül. Szinte mindenütt egy időpontban mennek a reklámblokkok, akárhová kapcsolsz, ugyanazt az autó, mosópor, pénzintézet promóciót találod meg.
Nem is nagyon szeretek már tévézni, a hírműsorokat esetleg megnézem, ha már fáj a hátam a net előtt, a sport adók sem kötnek le, inkább az ismeretterjesztő és mozi csatornákat nézem, heti egy-két órát.
Nem vagyok jó célcsoport tag...

ekkerjoz 2008.03.13. 06:39:23

Benedek unokaöcsém májusban lesz két éves. Azóta imádja a reklámokat, hogy fel tud ülni, áhítattal nézi, fejből tudja a zenét, szöveget, a reklámnál jobban csak a lottósorsolás köti le a színes golyók miatt. A tv műsor egyébként nem nagyon érdekli, a mesecsatornák sem. Érdekes...

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.03.13. 09:16:40

Látom, Te is rágod-forgatod a témát, de nem tudsz megbarátkozni vele... Pedig egy-két műsor valóban tud élményt adni, persze csak ha nem az igazi élet megélése helyett nézzük...
Én is megnézem a híradót, vagy amit annak hívnak: már az is teljesen bulvár lett. Már csak akkor nézik meg, ha várható, hogy a végén tutira lesz egy kisszínes Knutról, a cuki kis medvéről???

A reklám biztos olyan, mint a bigmek: van benne valami függőséget okozó adalékanyag... A fiamat is meg szoktam kérdezni, hogy ugye tudod, hogy ettől elhülyülsz??? Persze ő azt válaszolja, hogy nyugi, tudom, hogy hazudnak és csak el akarják adni a terméket...