Gyökereinkkel általában egy bizonyos életkorban kezdünk el foglalkozni, bár ez esetben inkább a rendelkezésre álló idő és alkalom volt a fő motiváció. A bejegyzésekben továbbra sem szeretnék drámai hangvételt használni, bár ezúttal indokolt volna. Nehéz elvonatkoztatni a történelem sötét időszakainak embereket megnyomorító hatásától, de nézzük inkább lenyomatként, képzeljük el, hogy a házban, aminek felszereléseiről hosszan olvashatunk, hogyan élt egy család 6 (+1 befogadott) különböző korú gyerekkel.

"Alulírott özv. Dr. ....... Budapest ...alatti lakos kér nyilatkozatot, hogy Dr. .... egész családjával együtt 1951. év okt. 20-án ki lett telepítve Hortobágy Árkus tanyára. ...községben ....alatti 4 szoba összkomfortos főbérleti lakásunk teljes berendezéssel és bútorzattal, kénytelenek voltunk otthagyni. Mindez ideig semmit vissza nem kaptunk. Mivel az említett lakás birtokba vételéről nem lehetett szó, végül Budapesten találtunk elhelyezkedést. Ezen nyilatkozat a Magyar Népköztársaság 29/956/IX.8/TSZ. rendelete alapján 5.000 Ft összegű segély elnyeréséhez szükséges. Kérem ezen nyilatkozat sürgős megküldését. Tisztelettel: özv. Dr. ... Bp. 1957.július 29."

Rövidke levél, tragikus előzmények, beláthatatlan következmények. Akit behatóbban érdekel ennek az eseménynek a történelmi háttere, épp elég forrást talál erre lexikonokban, neten egyaránt. De ahogy turistaként is elsősorban a helyi lakosok életmódja, mindennapjai érdekelnek, ennél a szomorú témánál is inkább az egyes családok sorsa ragadta meg a figyelmemet.

Mai fejjel szinte lehetetlen elképzelni, mit éltek át azok az emberek, akiknek egyik napról a másikra mindenüket elvették, 1 órányi időt engedtek háztartásuk összecsomagolására és 2-3 évre istállókba zárták őket, mint az állatokat. Ez az emlék egész életüket végigkísérte. A sors különös kegyetlensége, hogy sokan nem először veszítették el mindenüket, hiszen már mögöttük volt egy világháború. Az én Nagyanyám 6 gyerekével került a Hortobágyra. Lehetne részletezni ottani életük körülményeit, de most talán annyi is elég, ha felsorolom, mit kellett otthagyniuk az otthonukban. A listát Nagyanyám készítette leltárként, abban a reményben, hogy később visszakapják tulajdonukat. Nem így történt. Még a levélkében igényelt 5.000 ft-os segélyt sem kapta meg...

Alábbi felsorolás nem csak a veszteség mértékét hivatott bemutatni, hanem mesél egy rég letűnt háztartás felszereléseiről, egy polgári-középosztálybeli család életéről. Különösen lenyűgöző a konyha és az éléskamra felszereléseinek a listáját olvasni, micsoda irigylésre méltóan vezetett háztartás! Én meg azt sem tudom, mit főzzek holnap…

 

LELTÁR

I. Előszoba
1. 1 db háromrészes gardróbszekrény tükörrel
2. Kerti garnitúra sásfonatból 3 fotel, 1 dívány, 1 asztal
3. Egy antik diófa karosszék
4. 2x1,5 m fegyverállvány, dám aganccsal, biliárd asztal filccel borítva
5. 80x80 cm üvegszekrény egy kitömött középfajddal
6. 1 db kitömött túzok csendélet, 1 db kitömött túzok dürgő állapotban, 60 db őzagancs keményfa pajzs táblákon, 2 db szarvasagancs keményfa pajzs táblákon, 8 db kitömött vízimadár, 1 db kitömött fajdkakas
7. Vívó felszerelés 3 kard, 2 kosár, 2 kesztyű
8. 1 háromlábú vadász szék
9. Öntött vas szobor (2 vizsla vadászik)
10. 12 db különféle sétabot, vadászbot
11. Ablakokon tüll függöny
12. 1 fekete téli férfikabát, bársony gallérral, 1 szmoking öltöny, 1 frack öltöny selyem pické mellénnyel, 6 db fehér kemény mellű frack ing, 1 komplett drapp vadászruha, 1 komplett nyári vadászruha, 6 db különféle férfi kalap, 1 zackó fekete öltöny csíkos nadrággal, 1 pár nyári cipő sárga fél, 1 pár fekete boksz félcipő, 1 téli flanell pijama
13. 1 üveg csillár
14. 5 db fotelpárna
15. 8 db kidolgozott angora nyúlbőr
16. 1 kis viharlámpa
17. 2 liter Cesinol bőrolaj pléh kannában, 1 liter savmentes fegyverolaj pléh kannában, 1 db merevítő háló nyéllel

II. Ebédlő
1. Egy komplett neobarokk ebédlő: kredenc (220 cm hosszú), tálaló, vitrin, 6 párnázott plüss szék, 2 párnázott plüss karosszék, kerek asztal), 1 görpikoló, 2 db antik neobarokk asztalka
2. 10 db 1m-es tányérttartó, falipolcok
3. 2 db 80x60 cm-es, 2 db 70x50 cm-es, 2 db 30x40 cm-es laparany képkeret, 1 db 120x80 cm-es portré
4. 1 db bronz csillár, csiszolt középső üvegbúra, 3 kar
5. 25x35 cm-es buklé szőnyeg, nagy perzsaszőnyeg
6. 33 db különféle antik vörösréz edény
7. Tálalóban: 1 6 személyes snapszos üveg készlet, 1 12 személyes villany kávéfőző, 1 török réz kávédaráló, 1 borszeszes kávépörkölő, 6 személyes ezüst étkészlet. Vitrinben: 3m csipke polcszegély, 15 db csipke kicsi

III. Szalon
1. 1 Biedermeyer szalon garnitúra antik cseresznye színben gyökér berakással (1 dívány, 2 koronás fotel, 3 legyezős szék kék plüss huzattal párnázva
2. 1 antik Biedermeyer szalon asztal, 2 jour asztal, 1 vitrin tükörlap háttal, szétnyitható kártyaasztal, fiókos diófa komód (felső fiókja íróasztal), diófa szekreter cseresznye betéttel, cseresznyefa egyajtós intarziás szekrény
3. 1 Stingl Wien kereszthúroszongora, kottaállvány, székkel
4. Képek: 180x150cm Palugyay: „Krisztus jelenése” - bb rámában, 80x60cm olajkép „Bűnbánók”, 80x60cm pasztell Palugyay: „Lidércfény” laparany rámában, 50x40cm pasztell Palugyay: „Tájképek” arany rámában, 50x40cm vízfesték Palugyay: „Tájképek” arany blondelrámában, 40x30cm olaj „Tájképek” arany rámában, 50x70cm pasztell Székely Bertalan: „Palocsai vár”, 80x60cm olaj tájkép Zsótér Ákos, 70x60cm olaj csendélet Zsótér Á., 70x60cm tájkép, 30x20cm rézkarc Zsótér, 50x30cm rézkarc Istokovács: „Krisztus levétele”, 60x40cm Csók István: Akt, Zsótér Á.: az ősök és családtagok portréja- olajfestmények,
5. 1 japán arany hímzés fekete selymen „Kócsagok” arany rámában
6. 180x120cm német perzsa szőnyeg, 9 db díszpárna, 200x200cm hímzett klott bélésű zongoraterítő
7. Facsillár
8. 1 db selyem ernyős, kézi készítésű fa állólámpa

IV. Úri szoba
1. Bútorok: bőr garnitúra (1 dívány, 2 fotel), 1 db biedermeyer szétnyitható kártyaasztal, 1 kerek asztal, 1 db 180cm széles diófa könyvszekrény, 1 diófa íróasztal, 1 párnázott bőrfotel, 1 rekamié diófából éjjeli szekrénnyel, 1 sarokpolc, 1 négyrészes könyvespolcz, 1 antik álló cseresznyefa pipatórium 5 fiókkal
2. 36 különféle régi tajtékpipa, 1 antik cserép dohánytartó, 1 antik öntött vas dohánytartó, 1 meggyfa dohánytartó
3. 1 antik rézfejű sétabot ezüst fogóval
4. 6 db bőr szivar- és cigarettatárca
5. 12 db akvarell , 8 tusrajz
6. Vadászjegy gyűjtemény 1855-ből: 120x80cm és 40x30cm
7. 1 kitömött medvefej, 2 kitömött túzokfej
8. 400 db szépirodalmi könyv, antik biblia 1700-ból, Pallas lexikon teljes sorozat, Brehm állatvilág teljes sorozat, Jókai centenáriumi teljes sorozat, Magyar Földrajzi társaság utazásai 3 sorozat, Csathó művei teljes díszkiadás, Herczeg művei teljes díszkiadás, Szederkényi Anna, Felvidéki írók, Heltay Jenő művei, Magyar írok novellái, Iman basa afrikai tazásai, Művészeti lexikon, Arany összes művei bibliofil kiadás, Ady összes, Vörösmarthy összes, Mécs László összes, Magyar könyvbarátok 10 évi összes könyvei, 300 db különféle regény, 100 db jogi könyv, kották
9. 3 karú rézcsillár üveg búrákal, 3,5x3 m fehér ruszin cserge pokróc

V. Háló- és gyerekszoba
1. Bútorok: 4 db fehér jávor keményfa ágy betéttel,2 db fehér jávorfa kettős ajtós szekrény, 1 db egyajtós,1 db fehér puhafa lakkcsiszolt szekrény, 1 db hatszögletű jávor asztal, 3 db karosszék, 1 toalett-tükör asztal, 2 fehér jávor éjjeli szekrény, 220x120cm felnyitható heverő, 1 keményfa összecsukható asztal, 4 puhafa festett gyerekszék, könyvespolc gyermek-és ifjúsági könyvekkel, 2 db fekete-kék pipere etagere, 1 db kisszekrény (u.o. festés)
2. 1 db 200x120cm háziszőttes pokróc, 3 db 60x100cm háziszőttes ágy előtti pokróc
3. 3 éjjeliszekrény lámpa, 1 falifogas, képek rámában,
4. Függönyök, csipkék, pamutok, hímzések, 4 párna, 6 díszpárna, 1 klott paplan
5. 12 db társasjáték, gyermekjátékok, függőhinta, korlát, gyűrű, 3 db tenisz rakette préssel, hegedű tokkal, vonóval, klarinét
6. teljes csecsemő kelengye, 4 női ruha, sötétszürke férfiöltöny, 2 sportöltöny, 3 pár férficipő

VI. Vendégszoba
1. 1 puhafa lakkcsiszolt rekamié, 1 kis ajtós diófa szekrény, 1 egyajtós festett puhafa szekrény, 1 antik intarziás ovális asztal, 7 tonett szék
2. 1 Singer varrógép, 1 esztergált fali fogas
3. 6 olajfestmény rámával

V. Konyha
1. Bútorok: 1 2m-es üveges kredenc, 1 nagy asztal pléh borítással, 2 hokkedli pléh borítással, 2 festett puhafa szék, 3 sámerli, 1 festett puhafa msodóasztal fiókkal, 1 két tűzhelyű wickend sparherd, 1 összecsukható vaságy matraccal (vendégágy)
2. Felszerelések: 6 személyes fehér porcelán készlet, 6 személyes üvegszemű készlet, 1 húsdaráló, 1 kávédaráló, 1 rézmozsár, 1 réz habverő üst verővel, 1 diódaráló, 1 passzírozó gép, 2 pléh és zománc tepsi, 2 kuglóf sütő, 1 mérleg réztányérral, súlyokkal, 3 db 30 literes vízmelegítő edény, 2 db cin vödör, 2 db cin mosogató dézsa, 15 különféle nagyságú zománc edény fedővel, 3 tűzálló tál, 2 konyhakés, 10 fakanál, 2 falapát, húsklopfoló, krumpli passzírozó, fánkszedő, szemes tojás sütő, hússütő, palacsintasütő, 3 db fás kosár fűzfavesszőből, 3 db 5 literes lekvárfőző cseréplábos, 1 szőrseprő, 1 …ultra porszívó, 3 kisebb seprő, lapát, 2 faszén vasaló deszkákkal, 1 kislukú asztali spraherd,
3. 1 törülközőtartó fából, 1 sarokpolc fából fűszerdobozoknak
4. 1 db húzós kocsi

VI. 2 Éléskamra
1. Bútorok: 1 hosszúfiókos alul kétajtós szekrény felül polccal, 4 polcos 2 m hosszú befőttes állvány, 1 db szúnyoghálós élelmi szekrény
2. 6 db 3-5 literes lekváros cserépfazék, 50 db patentzáros 1 literes befőttesüveg, 10 db 5 literes uborkásüveg, 1 db 25 literes üveg borecettel, 1 db 3 literes tejeskanna, 5 piaci kosár, 2 mosóteknő, 1 100 literes dézsa-kád, 2 ruhás kas, 1 rézüst üstházzal, 1 3-as lisztesláda, 1 db 4 literes fazék, 1 db kétágú létra
3. 5 cs. toll és pehely (tokban), 14 mázsa búza, 5 mázsa krumpli
4. befőttek, lekvárok, savanyúságok, liszt, cukor, zsír

V. Fürdőszoba
1 zománc kád kályhával, 1 mosdókagyló, 1 WC, 1 üvegpolc, 1 szappan- és pohártartó nickel, 1 hármas nickel törülközőtartó, 1 140x80 cm kétfiókos alul kettő polcos pólyázó asztal, 1 kétajtós gyógyszerszekrény, 1 fa fogas, 1 porcelán lavór, 1 pelenkaszárító állvány, 1 farács kád elé, 1 60x60x80 cm szennyesláda, 1 falitükör, 1 papírtartó ládikó, 1 zománc éjjeli, 1 5köbcentis provax fecskendő tűkkel

VI. Fáskamra
20 mázsa hasáb bükk, 16 mázsa aprított bükk tüzifa, 5 mázsa kőszén, 30 kg faszén, 1 db kecskeláb, 1 fejsze nyéllel, 1 keret fűrész, 1 lapát nyéllel, 1 ásó nyéllel, 1 vasgereblye nyéllel, 2 kapa nyéllel, 20 mázsa fűrészpor és pozdorja, 3 mázsa puhafa, 2 db He… kályha, 3 db fűrészporos kályha, 1 db 12 fiókos csapóajtós tojató láda, 2 automata baromfi etető, 1 db 150cm-es etetővályu, 1 db csákány, 1 mázsa baromfi eleség, 14 db jérce, 3 db kacsa

VII. Pince
1 kocsi alma, nagy csomó krumpli, 2 felnőtt bicikli

VIII. Melléképület
2 disznó hízónak, 2 fejős kecske, 20 tyúk, 2 kakas, kerti szerszámok

XI. Gazdasági udvar, kert, bérelt föld

Ajánlott könyvek a témához:

Varga Albert: Rab voltam a Hortobágyon

Kitaszítottak - konferenciaelőadás

Jeszenszky Iván: Kitelepítettek

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr30352716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.04.19. 21:21:26

Ez egy nagyon jó poszt!
Szomorú, de nagyon jó poszt.
És az az igazság, hogy amíg a hortobágyi disznóólakban meg juhhodályokban is úriemberek maradtak a kitelepítettek és emberi mivoltukat is meg tudták őrizni, bármilyen nehéz is volt, addig sok esetben akiket beköltöztettek a lerabolt javak közé, azok meg méltatlanul lerohasztották, széthordták az ölükbe hullott vagyonokat.

A felsorolás meg egészen döbbenetes!
Gyakorlatilag ebben a rideg tárgyszerű listában benne van a múlt, egy család múltja, meg pillnatnyi jelene, amely egy tollvonással el lett törölve ("múltat végképp eltörölni"). Micsoda egy ocsmány világ volt ez is.

Csodálkozom is, hogy nem moccantak rá egy csomó kommenttel erre az írásra. Na majd egy kicsit propagálom a családi-baráti körben.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.04.21. 22:35:54

Gasper, a helyzet az, hogy igen sokan olvassák ezt a posztot, de talán aki érintett volt, annak fáj hozzászólni, aki meg nem tudja, miről van szó, az nem tud hozzászólni... Amikor már az felborítja a lelkibékédet, ha ellopnak tőled pl. egy mobilt - ami a te tulajdonod, hogy veheti el valaki, ami a tiéd??? -, lehetetlen elképzelni, milyen túlélni immár másodszorra olyat, hogy mindenedet elveszik idegenek, és elherdálják a javaidat. Beköltöznek a lakásodba és esznek a tányérodból. Rettenetes kép...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.04.23. 07:11:20

Ja, végülis érthető módon inkább csendesen idézik fel az emberek ezt a dolgot.

Sátán meg a Jocó 2011.05.04. 14:55:43

@Gasper: pontosan.

Az én nagymamámmal is ez történt, a mai napig őrizzük az '52-es "48óra, 50kg" papírt.

De MENNYIRE érdekes, hogy nem azon járt a fejük, a rájuk támadt szegénységben, hogy akkor most akkor innentől kezdve nem kell dolgozni, elég, ha rájárnak a máséra, hanem rögtön elkezdték a földet megművelni, hogy ehessenek valamit, és fel is nevelt három gyereket tisztességben, oktatásban.

Ők Emberek voltak.

És most jöhetnek a fajv...pardon, a jogvédők a mélyszegínységi dumájukkal, teszek rá, erre nincs magyarázat.
süti beállítások módosítása