A babajátékoktól egy könnyed ugrással térjünk át a nagyobb gyerekek szórakoztatására. Belátom, talán nem túl időszerű ezt az ajánlót idehelyezni, hiszen Karácsony már elmúlt. De lesz jövőre is! Illetve még idén, és ha jóindulatúan állunk hozzá a szerzőhöz, akkor mondhatni, időben szóltam…

 Boldogult ifjúkoromban volt szerencsém (?) eltölteni egy fél évet Szicíliában.

 Akkor sok körülmény elég rosszul érintett, de visszatekintve ki tudom halászni a pozitívumokat. A Palermo-ban tapasztalt életforma nem sokban emlékeztetett arra a kellemesen könnyed, nagyvonalú , elegáns olasz stílusra, ahogy addig elképzeltem azt. Turistaként is hamar átsiklunk a tény felett, hogy ha 1 hétnél több időt kellene itt eltölteni, nem biztos, hogy élveznénk a szeméthegyeket, amit néha felgyújtanak, az egész nap dudán hasaló Giovannikat (minden férfit így hívnak, de lehet, hogy rosszul emlékszem…), az akadozó vízszolgáltatást, a női nem speciális kezelését. Ez utóbbi körülbelül azt fedi, hogy egyedül nemigen közlekedhetünk az utcán, mert kiabáló és füttyögő fiúbanda ered a nyomunkba (bár lehet, hogy utánam már nem jönnének?), úgyhogy itt a nők vagy csoportosan, vagy cugini-k (unokatestvér) kíséretében közlekednek. A közlekedési rendőröknek pedig egész magától értetődő módon gépfegyverük van. És valahogy az egész városon látszódnak a hanyatlás nyomai, de még érződik a régi dicsőség a tekintélyes épületeken.

Vannak természetesen jó – vagy szürreális? - emlékeim is: hogy a postás egy kötélen leengedett kosárkába tette be a levelet, hogy a sikátorok közt kifeszített csörlőrendszeres szárítókötélen fejünk fölött himbálóztak a rózsaszín alsóneműk, vagy hogy a palazzoban, ahol laktam, néha meg kellett tisztogatni a lovagi páncélt. Ilyen kellemes emlék a TOMBOLA nevű társasjáték megismerése, ami az olaszok bingo-ja. Az olaszok pedig játékban nem kispályáznak, imádják annak bármilyen formáját. Így hát, amikor Palermo-ban úgy éreztem, lejárt az időm, és áttettem székhelyemet a németekhez, magammal vittem egy Tombola-t is.

Az eredeti társasjáték elveszett az évek során, de hála az internetnek, és az emlékeimnek, rekonstruálható. Vagyis: készítsünk TOMBOLA-t saját kezűleg! Garantálom, hogy a családunk és barátaink vonzáskörzetébe tartozó, számok ismeretével bíró kiskorú gyermekek sokáig fogják emlegetni a tombolás bulikat.

A játék története, leírása: TOMBOLA a BINGO olasz változata, kis eltéréssel. Olaszországban minden nyilvános népünnepen, de főleg a Karácsony előtti időszakban játsszák A játékosok kisebb kártyalapokat, Tombolakártyákat (cartella) kapnak, amelyeken 3 sorban 5-5 szám van elhelyezve 9 oszlopban, a többi hely üresen marad; a számok az 1-91-ig terjedő számsorból olyan kombinációval vannak összeválogatva, hogy lehetőleg minden kártya különbözzék egymástól. Egy tombolakártya így néz ki:

1

 

22

 

33

 

65

 

82

 

15

 

31

43

54

 

76

 

7

 

26

34

 

58

  

87


Az első oszlop 1-10-ig, a második 11-20-ig…a 9. oszlop 81-90-ig tartalmazhat számokat. Ilyen kártyák letölthetők voltak még 2 évvel ezelőtt, azóta nem találok ilyet… De egy ügyes informatikus generálhat ilyeneket. Persze kézzel is le lehet gyártani.

A játékvezető (tombolone) egymás után húzza ki a számokat egy tartóból, kihirdeti és azokat a saját táblájára helyezi, amin az összes szám 1-90-ig megtalálható. Minden számnak megvan a maga jelentése olaszul, lásd a táblázatot. Ez természetesen csak érdekesség, nem kell használni. Gyermekünk úgysem venné jó néven, ha büszkén kijelentenénk: a következő nyerőszám a Donna al balcone (hölgy az erkélyen, vagyis a 43-as). A játékosok lefedik a saját kártyájukon a számot, ha megvan nekik. Mi erre babot használunk, bár múltkor valami nyughatatlan lóbabot vettem, mert nem elég, hogy óriási volt, és több négyzetet is lefedett, de ráadásul a legkisebb tüsszentésre el is mozdult. El lehet képzelni, mennyit „tüsszög” egy csapat 8 éves, úgyhogy ha azt állítják, megvan nekik egy sorozat, nem árt leellenőrizni a tombolone kártyáján.
Ahogy telnek be a kártyák, több lehetőség van nyereményre: amely játékos a lapján legelőször találkozik egy-egy sorban két, három, négy vagy öt kihúzott számmal, az nyeri az ambo-, terno-, quaterno- és quinterno-nyereményeket. Amely játékos valamelyik lapjának mind a 15 számát kihúzták, az nyeri a legnagyobb nyereményt, a Tombolát.

Mivel mi gyerekekkel játsszuk, próbálunk jó fejek lenni, így mindenki húzhat az ambo-s, terno-s, stb. becsomagolt ajándékkupacokból. Főnyeremény azonban csak egy van, nincs mese. Gyanúra ad okot , ha a szervező gyereke nyeri meg a tombolát, na, így jártunk mi múltkor. Próbáltam felajánlani népgazdasági hasznosításra a Harry Potter DVD-t, de rajtunk ragadt.
A játékosnak figyelni kell, és amint először lát a kártyáján 2 lefedett számot egy sorban, fel kell kiáltania, hogy „Ambo!”. Utána már csak terno-ja lehet, stb. Ha valakinek először telik be a kártya, az „Tombola”-t kiált.

Illusztrálnám, én miből készítettem a játékhoz szükséges hozzávalókat: Táblát és kártyákat az internetről nyomtattam, majd kartonra ragasztottam. A kihúzandó számok kisüthető gyurmából vannak, filccel írtam rá a számokat. A számokat és a lóbabot pamutzsákban tárolom.
Halmozzuk az asztal közepére mindegyik kis becsomagolt ajándékot (az ambo, terno, stb. külön-külön halmom), így szinten tarthatjuk a feszültséget. A gyerkek onnan választják az aktuális nyereményt. Ajándékötletek: Ambó-nak lehet Kindertojást, matricákat csomagolni. Terno-ként vehetünk mecsiket, autóskártyát (vagy királynőset, szörnyeset, kinek mit, utána úgyis cserélgetnek)). A Quaterno-hoz lehet 1-1 tábla csokihoz mellékelni egy mini focilabdát (nálunk ez a kötelező kör, az egyik sportáruházban lehet rózsaszínt is kapni). A Quinterno az utolsó szint (jesszusom, mintha valami hálózatépítésről lenne szó…), mindent bele, vegyünk mondjuk egy mini puzzle-t, vagy egy könyvet. A főnyereménynél elengedhetjük a fantáziánkat, mint említettem, nálunk a DVD volt a favorit. Az a változat, hogy Pistike szülei veszik a Terno ajándékokat, Gizikéé pedig a Tombolát, nem működik. Aki szervezi a játékot, eleve el van átkozva, tehát ő fog mindent venni, a költségeket pedig el kell osztani. A játék ELŐTT.
Tombolánkat Karácsony előtt a törzshelyünkön, a helyi kávézóban ejtettük meg, egyúttal megoldván a fogyasztás kérdését. A fiatalok a játéktól pirultak ki, a szülők a hely jellegéből adódóan némi szeszes italtól, így állíthatom, mindenki boldogan és elégedetten távozott.
Jó szórakozást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr86350472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2008.02.23. 12:40:25

Kedves Orsi,

ez a fotó, ez a palazzo, gyanús nekem, nem a Keresztapa II. egyik jelenetében van az épület ?
(Vicc volt, elég rossz, bocs :))
Kedvenc célpontom Szicília, még motorral is voltam arra, elfogadom carabinieristül, szemetestül, mindenestül, nagyon szeretem.
A bingóról meg mindig éreztem, hogy lopták az ötletét valahonnan, amcsik ilyet nem tudnak kitalálni...

Üdv:EJ

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.02.24. 18:56:30

Hát, ha érett fejjel mentem volna ki pihenés céljából, biztos nekem is jobban tetszett volna... Lehet, hogy majd gyártok még egy Palermo-posztot önterápiás célzattal...

0511kriszti 2010.01.12. 19:50:57

Kedves Orsi!
Hosszú kutatómunka alapján örömmel bukkantam erre a bejegyzésre. Egy ilyen tombola játékra (ill. elkészíthetőségére) vadászom. Sajnos a játékot nem ismerem, legelőször az Abigél-ben Horn Mici vendégségén láttam ilyet. Most pedig anyósom mesélt róla, hogy régen milyen jókat játszottak, de sajnos minden elveszett. Hogy lehetne hozzájutni a táblákhoz és a játékszabályhoz? Nagyon köszönöm előre is a segítségét. Üdvözlettel. Krisztina

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2010.01.12. 21:05:01

Kedves Krisztina! Nagyon örülök, hogy végül eltalált ide! Sajnos, ahogy írtam a bejegyzésben, nekem sem eredeti változat van meg, hanem a leírtak alapján készítettem egyet.A játékszabály is pont annyi, mint amit írtam:)
Egy leírás: www.fieri-boston.org/tombola.htm
Sajnos nem találtam sehol, honnan lehetne megszerezni a társasjátékot. Palermoban a piacon árulták...:)
Üdv: orsi

0511kriszti 2010.01.13. 20:09:25

Kedves Orsi! Nagyon hálás vagyok a válaszért és az ajánlott oldalért.
Már csak egy kérdésem lenne. Hány darab tombolakártyát kell készíteni összesen, egy fő játszhat többel is? Gondolom mindegyik különböző lesz. A kombinációkat kell jól kitalálni. Remélem el tudom készíteni és meghonosítani a családban. Szerintem is remek játék és nagyon köszönöm a jó ötletet. További szép estét! Krisztina

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2010.01.14. 20:52:54

nagyon szívesen:)
most találtam egy oldalt, ahonnan elvileg rendelhető: www.abruzzo2000.com/shop/tombola/tombola_stagioni.htm
elvileg nem ördöngősség gyártani ilyen kártyákat, akár kézzel beírogatva is lehet, de egy informatikus még többet tudna segíteni:)
Jó játékot!
orsi

0511kriszti 2010.01.16. 22:15:11

Kedves Orsi!
Találtam egy Bingo90 kártyakészítő oldalt és már készítem is a játékot.
Köszönök mindent és főleg a jó ötletet.
Minden jót!
Krisztina
süti beállítások módosítása