Ekkerjoz díja

Címkék: család vidék szentdomi

2008.02.13. 17:53

Csak kitaláltam, mit kapjon életem első kommentelője: egy kis bevezetőt a szentdomonkosi életképekből. Szentdomonkos egy kis falu Heves megyében, a Bükk lábánál. Az oda nem illő hatalmas átmenő forgalom sem tudja elvenni a báját, pedig erősen próbálkozik. Az Ózd felé dübörgő kamionok előszeretettel itt hozzák be lemaradásukat, vagy ki tudja, egyszerűen nem kedvelik a KRESZ-t. Persze az aránytalanul nagy forgalom a helyi lakosok zömét cseppet sem akadályozza meg abban, hogy az út közepén közlekedjenek ráérősen, ki gyalog, ki biciklivel (többen is egy bicajon), ki lovaskocsival, ki kombájnnal. Ők mondjuk általában nem sietnek, és amikor huzamosabb ideig kint ülünk az ámbituson, remegő izgalommal figyeljük, hogy hova vonulnak a népek. Mert vonulnak, csapatostul, balról jobbra, aztán 15 perc múlva jobbról balra. Néha beköszönnek, megkérdik, hogy "itt van a bácsika?" - ez alatt Apámat értik, aki sok minden, de nem bácsika, dehát itt ez a szójárás. "Bácsikától" általában akarnak valamit, de csak azért, mert rászoktattuk őket. Végre megoldódott az a régi problémám, hogy hova tegyem háztartásunk különféle, nekünk már nem kellő felszereléseit, a soha többé nem hordott ruhákat, kinőtt gyerekjátékokat. Itt mindenre hálás felvevőpiac van, mi is megnyugszunk a tudatban, hogy mégse a szemétre került, tudjuk, ki használja. Bár egyszer balul sült el az egyik riszájkling akciónk, úgymond "elégtelen kommunikáció" miatt egy olyan zacskó ruha is a domonkosi pulyákon kötött ki, amit nem nekik szántunk. Próbáltuk visszacsinálni a bótot, de a falu egyetlen, rendkívül népes jehovista cigány családja (ők a mi felvevőpiacunk) addigra úgy szétosztogatta a cuccot, hogy bottal üthettük a nyomát. Nagyon örültek neki. Hát még mi.

Domonkos egyébként egy csoda hely, második ránézésre legalábbis. Természetesen a szokásos falusi infrastruktúrával rendelkezik, úgymint templom-kultúr-kocsma. Faterék nyáron gyakran kezdik, vagy fejezik be(esetleg mindkettő)  ott a napot, csak a miheztartás végett. Ha nincs otthon pálinka. Meg ha van.

Az évek folyamán, ahogy Apám szépítgette a házat és környékét (mi csak ritkán kontárkodunk bele, nem értünk sok mindenhez, amihez ott kéne), sok evős-ivós-dolgozós-pihenős rendezvényt bonyolítottunk le, nagy a család, sok a barát. Hiába tudunk mi is elég jól ünnepelni, azért az öregek ezt már tökélyre fejlesztették: mintegy 30 éve keresik  - és találják meg - a megfelelő alkalmakat egy kis dínom-dánomra, hangsúly a fogyasztáson. Régen még a november 7-t is megülték, szigorúan kulináris szempontból. Annyit nem eszik senki, mint ők. Rendesen ki is pihenik a fáradalmakat, na nem mintha ez életkori sajátosság lenne, csak ők már le mernek feküdni ebéd után, nem félnek, hogy lemaradnak valamiről. Balogh Pista bácsi viszont sajátos (de neki szokásos) helyszínt választott csendespihenője megejtésére: leheveredett az almafa alá egy kicsit "gondolkodni".

Olyan sok minden érdekesség van egy ilyen helyen, de a leghálásabb témát mégiscsak a helyi lakosok jelentik. Sok közülük megér egy-egy posztot, meg is lesznek örökítve előbb-utóbb. Persze, aki viszonylag ritkán jár Domira, mint mi, a család fiatalabb tagjai, sok mindenről lemarad, de igyekszem azért az "anyaggyűjtéssel".

A legfontosabb személy Bandi. Keresem a szavakat, amivel megfelelően érzékeltethetném a Bandi személyiségét és tevékenységét. Egyszerűbben szólva Bandi egy kortalan (az ő kora is meghatározhatatlan számomra, és mintha nem is a XXI. században élne) figura, aki általában azt csinálja, amit kell, ami adódik. Merthogy ő dolgozik, sokakkal ellentétben. Bandi kiválóan ás, kaszál, kőműveskedik, meg ami szerszámot a kezébe adnak, azt rendeltetésszerűen használja. Bandi nem eszik. Legalábbis én még nem láttam, hogy enne. Az ivás sem olyan egyszerű nála, mert nem bírja a jó bort, neki mindig be kell szereznünk valami mást, olyat, ami nekünk nem megy le a torkunkon. Tőle hallottuk először a "Hogymongya?" nevezetű köszöntést, és csak egy idő után jöttünk rá, hogy ez a "how do you do" domonkosi megfelelője, félúton a jónapot és a hogyvagy közt. Bandival mindig találkozunk, ha ott vagyunk, vagy épp gombászásból jön, vagy kaszálni megy valahová. Ilyenkor beinvitáljuk egy beszélgetésre, és próbálunk nagyon koncentrálni, mit mond, de szorgalmasan mosolygunk, ha elvesztettük a fonalat. Hozzá lehet szokni, a fiam például már kiválóan tud vele beszélgetni, bár egyszer utólag bevallotta, hogy nem teljesen értette a kérdést, de udvarias gyerek lévén, megpróbált válaszolni.

Szentdomit és környékét hálistennek egyre többen keresik fel. Persze ezek nagyrésze a mi családunkból és barátainkból áll, mi tagadás... Ki mondta, hogy csak a Balatonon lehet nyaralni? Domi, jön a tavasz, mi is jövünk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr15337930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ekkerjoz 2008.02.13. 20:17:15

Kedves Futballista Feleség,

köszönöm szépen a díjat, nagyon, nagyon jólesett.

Cserébe egy rövid történet:

2000. nyarán semmi határozott célunk nem volt üdülésre, külföldre nem tudtam vinni a családot, mert itthon kellett sokfelé helytállni. Azt a megoldást választottuk, hogy elindulunk, a vakszerencsére bízzuk magunkat, és Budapest 150 km-es rádiuszában próbálunk olyan szállást találni, ahol közelben strand van, meg hegyek, jó levegő, és akár egy telefonra is tudok ugrani a meló után, ha kell.

Így vetődtünk el Bükkszékre (ugyanolyan messze van Pétervásárától, mint Szentdomonkos), ahol az első kisboltban próbáltunk szállás, kiadó szobák után érdeklődni. Szerencsénk volt, a boltos ismert valakit, aki Krisztina nénit ajánlotta. Krisztina néni egyedül élt, egy nagy házban, aminek összes termeit néha kiadta, olcsón, nagy szeretettel.

Ennek ugye idén lesz nyolc éve, akkor egy hetet voltunk nála, de azóta tavaszi-nyári-őszi-téli szünetekben nem kérdés, hová induljunk pár napra, feltöltődni. Persze nagyobb utazásokra, külföldre is eljutottunk, de Krisztinát nem hagynánk ki. Szinte családi kapcsolat alakult ki közöttünk.

Borzasztó kicsi ez a világ, ahol élünk. Becsüljük meg.

Köszönettel: Ekker J.