Amikor rájövök, hogy van jobb, mint amit eddig követtem valamilyen tevékenységem során, égető motiváció önt el, hogy ezt mások is megtudják, belássák. Aztán rögtön behúzom a kéziféket, mert ugye nem lehet az embert kényszeríteni, mert gyermeki dacból  csakazértse fogja úgy csinálni. Der Mensch ist ein Gewohnheitstier. És azt csinálja, amit lát, hogy a többiek is csinálják, meg minden reklám azt mondja, hogy ez meg az kell neki, különben félembernek érezheti magát, és különben is, lehet az rossz, amit ő követ, ha ekkora ipar épült erre??? Nem feltétlenül. De azért nem árt kicsit körülnézni, hátha azóta (ez lehet 10 évvel ezelőtti állapothoz képest, de van, hogy 1-2 napja van új a NAP alatt... vagy ápdételt régi, még jobb), kitaláltak valami okos dolgot.

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy én most itten nagyon meggyőző akarok lenni, igen kellemes megoldásokban lehet részünk, ha végiggondoljuk a témát, és adunk neki egy esélyt. Persze nem akarom én megmondani, hogy érezze magát más, én csak azt tudom, én hogy érzem magam tőle. Nehéz dolog ilyen profánnak tűnő témában érzelmekről beszélni, de furcsa módon a textilpelenka használatának is lehet köze szemléletünk változásához, és indíthat el építő jellegű folyamatokat az emberben. Ugyanis minden összefügg, és izgalmas feladat megtalálni a "linkeket" két lépés közt. Természetesen nem feltétlenül kell transzcendentális kérdést csinálni a pelenkázásból. Az a jó benne, hogy gondolati háttér nélkül is működik, vagyis: a baba 2-2,5 éves koráig pelenkázásra szorul, oldjuk meg ezt a feladatot textilpelenka használatával, mert az JÓ. Ennek gyönyörűen levezethető okai vannak. De a csalódás megelőzése érdekében le kell szögeznem: a textilpelenka nem mossa ki magát. Tehát nem varázspálca, hanem egy olyan természetes módja a gyermekünk ellátásának, ami majndem minden szempontból jobb, mint az eldobható pelenka használata. Tehát jelentősen elbillen a mérleg nyelve a textilpelenkázás irányába, de nem tünteti el a másik serpenyő tartalmát... Kicsit olyan, mint amit az  elektromos bébiőr bevetéséről olvastam: egyes esetekben hasznos lehet, de többnyire elidegenítő hatása van. Vagyis ha nincs bébiőröd, valahogy úgyis megoldod, hogy a babád biztonságban legyen, mert vagy mégis magaddal viszed, vagy mást találsz ki, hogy ne legyen egyedül. Mert miért kellene neki egyedül maradnia...? Szóval ha nem használod a bébiőrt, el kell gondolkodnod azon, hogy oldd meg, hogy neki is jó legyen, és a te igényeidnek is megfeleljen. És ez fejlődés! Odafigyelés, empátia.

Próbálom tehát az ismeretterjesztő hangzás mellőzésével levezetni, bemutatni, mi is az a textilpelenkázás. És hogyan hozható összefüggésbe a "jó" jelzővel... Elkerülhetetlen lesz azért néhány tény felsorolása, meg lehet, hogy kihallatszik mögüle egy szemüveges tanárnéni, de tekintsünk el ettől, a lényeg a lényeg!

A textilpelenkázás természetes, környezetbarát, mai igényeknek megfelelő, baba- és szülőbarát pelenkázási alternatíva. A textilpelenkázás Ny-Eu-ban és a tengerentúlon kb. 8-10 éve éli reneszánszát, mióta egyre többen ismerték fel a helytelen fogyasztói magatartás hátrányait - Magyaországon ez a trend még gyerekcipőben jár. Ebben azért nem ártana egy kis Nyugat-majmolás.

A mosható textilpelenka használata jobb a babának, mert nincs benne műanyag, csak természetes pamut, amin keresztül lélegzik a baba bőre. Ezzel szemben az eldobható pelenkák összetevői a következők: polipropilén, papír, cellulózőrlemény - duzzadó zselével: nátrium-poliakrilát-, papír, nedvességzáró polietilén fólia, ragasztó és gumi. Ez nem öko-csúsztatás, némelyikneka csomagolásán fel is vannak tüntetve. Felmerülhet a kérdés, hogy ennyi csúnyaság mellett miért gyártják babáknak? Gondoljunk csak valamire, amiben sok pénz van. Mondjuk gyógyszerbiznisz. Vagy autógyártás. Vagy valamilyen ipari tevékenység "az emberiség szolgálatában", ahol sejthető, hogy van az a pénz, amiért egy szakértő ajánlja, sőt az élet elengedhetetlen részének tartja a termék használatát. Persze nem halnak bele a gyerekek az eldobható pelus használatába, de megintcsak felvetődik a "megfelelő" és a "sokkal jobb" kérdése. Meg hát egy egészségkárosító hatású anyag nem feltétlen mutat azonnali reakciót. Számomra ebben a dologban jobb a békesség, de eldobható-pelekázós anyukák, nem szándékom az ijeszgetés, az eldobható nem egyenlő az atomháborúval.
De a különbség magáért beszél: a puha, kényelmes, többrétegű pamutpelenkát egy vékony, tépőzáras, vízzáró polycotton - esetleg gyapjú- anyagú pelenkanadrág fogja össze és tartja a babán. (nos, a textilpelenkáknak is rengeteg fajtája és immár tekintélyt parancsoló netes szakirodalma van, erről egy másik alkalommal, ez csak bemelegítés) Így egy ducibb csomagot kapunk, mintha a baba eldobhatóban lenne, ezért kb. 1 számmal nagyobb ruhára van szükség. A textilpelenka terpesztartást biztosít, ami ortopédiailag megfelelő a babának.

A textilpelenkázás jobb a környezetünk számára, mert anyaga újra felhasználható (sőt, nem árt újra felhasználni, különben elég drágán jönnénk ki a végén...), így nem növeljük az 500 év alatt lebomló pelenkával a szeméthegyeket, nem termelünk gyermekenkét 1-1,5 tonna hulladékot. Az eldobható pelenkát eredetileg azért találták ki, hogy utazáskor egyszerűbb legyen a pelenkázás. Ma „kényelmi szempontból” a nap 24 órájában ebben dunsztoljuk a babát, mert a bőre 2-3 óra után is száraznak tűnik. Pedig közvetve folyamatosan érintkezik pl. a nedvszívó zselével. Hatásvadász dolog lenne nagy számokat beszúrni, hogy mennyi szemetet termel az ember egy baba pelenkázásával, az mennyi, ha ezt netán több ember is csinálja, sőt, több babán, több évig... A sok mosás sem környezetbarát - de azért van némi különbség a vízhasználat és a lebonthatatlan hulladék növelése között!

A textilpelenkázás jobb a szülőknek, mert a pelenkázási időszakra vetítve pénzt takaríthatunk meg. Mégsem ez a lényeg, csak gondoltam, megemlítem... Hogy mennyi pénzt? Az attól függ. Egyes textilpelusos oldalon van erre egy számoló-táblázat, persze dollárban számol, és nem változtatható az adott pelelka ára. Ha nagyon ráérek, megkérek valakit, hogy gyártson nekem egy ilyet. A gyerekek előbb lesznek szobatiszták, mert érzékelik, hogy „valami történt”. A pelenkák 2. gyereknél is használhatók. Kevesebb popsikrémet kell használni, és ritkábban is, a természetes anyag miatt, de nem is szabad zsíros krémeket nagy mennyiségben használni, mert rontja a nedvszívó képességet. A nedves törlőkendő használatát is a minimálisra csökkenthetjük, hiszen eleve természetesebb és tisztább, ha a baba popsiját tiszta vízzel, kevés babaszappannal mossuk. Különben is, szagoltad már egy törlőkendővel "megtisztított" baba popsiját közelről? Na ugye. További előny, hogy nem kell megvenni és tárolni a heti betevő adagot. Mintha már hozzátartozna a gyereknevelésről alkotott képhez, hogy anyuék óriási pelekacsomagokat tolnak az áruházban, és szenvedélyesen hasonlítgatják a csomagokban található darabszám és az ár viszonylatát. Textilpelenkával nincs 1-2 napig szagló pelenkaszemetes. Furcsán hangzik, de így van. A koszos textilpelenka sem rózsaillatú, de pl. teafaolaj vödörbe cseppentésével teafaolaj-és enyhe pelusszag kombó érhető el tetőnyitogatás esetén.  A textilpelenka a babán és bármilyen tárolási módszer mellett is sokkal kevésbé büdös, mint az eldobható!

 Manapság a környezettudatosságra és a természetességre való törekvés szerencsére újra „divatba hozta” a textilpelenkázást Nyugat-Európában és a tengerentúlon. Számos fajtája jött létre a mosható pelenkáknak, mindegyiknek van előnye és hátránya. Két alapvető típus létezik: az egyik a 2 részből (belső+külső) álló pelenkarendszerek, a másik az 1 darabból állók. Ezen belül számtalan változat és márka létezik, mint minden termékből. Mint jeleztem, erről később. Tudom, perverz dolog egy kicsit, de megvan a maga varázsa a pelenkázós témának is.

A textilpelenkák használata és kezelése egy kis bevezető okítás után elfoglalja a helyét a mindennapos feladatok között. De ne keverjük az elméletet a gyakorlattal, eljön az ideje a "közúti forgalomban való vezetésnek" is. Egyelőre elégedjünk meg a KRESZ-szel.

A bejegyzés trackback címe:

https://hugipakk.blog.hu/api/trackback/id/tr77332144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása